Muhammad Ali állapota egyre kritikusabb

Az egykori bokszoló, Muhammad Ali legyőzhetetlennek számított a ringben. Betegségével szemben azonban vesztésre áll, ugyanis egyre rosszabbul van.

Már beszélni sem tud

A bokszlegendát évekkel ezelőtt Parkinson kórral diagnosztizálták, ami úgy tűnik, hogy kezd elhatalmasodni rajta. Muhammad Ali állapota annyit romlott, hogy már beszélni sem tud, sőt mi több, az „I Am Ali” című életrajzi film hollywoodi premierjén sem tudott már jelen lenni. A bokszlegendát a testvére, Rahman helyettesítette, aki a „Sunday People”-nek nyilatkozott Muhammad hogylétéről.

„Egyáltalán nem tudtam beszélni a testvéremmel, mert nagyon beteg. Már nem igazán tud beszélni. Azonban nagyon büszke, hogy helyette is itt voltunk. A film megkapta az áldását.” Az valóban nem jelent semmi jót, ha az életéről szóló film premierjére sem tud már elmenni…

Testvére tavaly is sokkolta az embereket, amikor kijelentette, hogy Alinak már nincs sok hátra. Akkoriban a sírkőre kerülő szöveget is megosztotta a nagyvilággal, amely egy részlet Martin Luther King Jr. egyik beszédéből: „Megpróbáltam szeretni valakit, megpróbáltam éhes lenni. Életem során megpróbáltam a mezteleneket öltöztetni. Azt szeretném mondani, hogy megpróbáltam szeretni és az emberiséget szolgálni.”

Fotó: mirror.co.uk

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Fashion&Beauty
Angelina Jolie fantasztikus estélyit választott a 2024-es Golden Globe-gálára: a színésznő minden jelenlévőt lenyűgözött, pompás megjelenését pedig egy jó darabig még biztosan emlegetni fogjuk.
Egészség
Lehet nem is figyelsz rá, és rutinból mosod a fogad, de ilyenkor jönnek elő azok a hibák, amik hosszú távon meg fogják bosszulni magukat.
Fashion&Beauty
Szeretnél az új évben egy kis frissességet és merészséget vinni a stílusodba? Idén télen nem csupán a sötét árnyalatok és a klasszikus darabok kerülnek előtérbe. Itt az ideje, hogy felfedezd a fehér...
Sztárok
Hajnal Bettina hiába lett a 2023-as Nagy Ő győztese, Jákob Zoltánnal később szétmentek, és a következő párjával sem maradtak együtt túl sokáig.
Lifestyle
Elképesztő, hogy milyen messzire tudnak elmenni az internetes bűnözők, hogy megszerezzék a Windows felhasználók adatait.
Egészség
Van egy olyan szuperélelmiszer, amit csak kevesen ismernek, pedig hihetetlen hatással van a szervezetre, ha rendszeresen fogyasztjuk - segítségével akár tovább is élhetünk a tudomány szerint.