Valódi szívtipró volt Marlon Brando biszexuális vetélytársa: önpusztító életmódja miatt a poklok poklán ment keresztül

Montgomery Clift rendkívül sikeres karriert futott be, nem véletlenül nevezték őt Marlon Brando közvetlen vetélytársának, azonban nem csupán tehetsége, de megnyerő külseje miatt is felfigyelt rá a világ, így hamar ő vált a kor egyik legnagyobb szexbálványává.

Hollywood történetének leghosszabb öngyilkossága volt az övé

Montgomery Clift 1920 októberében látta meg a napvilágot a nebraskai Omahában egy ikerpár egyik tagjaként – volt egy idősebb testvére, William Jr. is, édesanyja pedig úgy nevelte mindhárom gyermekét, mintha arisztokraták lettek volna, pedig nem voltak azok. A testvéreket magántanárok tanították, iskolába pedig tizenéves korukig nem is jártak rendszeresen, így az átállás nagyon nehéz volt, különösen Montgomery számára, akinek iskolai teljesítménye elmaradt Roberta és William Jr. mögött. Cliftet a második világháború alatt a katonai szolgálattól eltanácsolták vastagbélgyulladása és allergiája miatt, de talán ez volt a szerencséje, hiszen így elkezdett komolyabban is színészkedni, tehetségére pedig hamar felfigyeltek. Már 15 éves korában fellépett a Broadwayen, ahol 10 sikeres évet töltött el, majd Hollywoodba költözött, ahol olyan szakmai sikerre tett szert, melyre csak nagyon keveseknek sikerült. Egy baleset azonban derékba törte karrierjét és egész életét tönkretette, így indult el a lejtőn Montgomery, aki csupán 45 éves volt, mikor tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából, ám az előtte lévő időszakát Hollywood történetének leghosszabb öngyilkosságának is nevezik, nem véletlenül…

Cliftet már második komolyabb szerepének köszönhetően Oscar-díjra jelölték a legjobb férfi főszereplő kategóriájában, ám a díjat végül nem sikerült bezsebelnie a The Search című filmben nyújtott alakításáért. Ez azonban nem szegte kedvét, és hamarosan a legnagyobbak közé emelkedett, habár gyakran elégedetlen volt a forgatókönyvekkel, valamint sokszor a stábbal és színészpartnereivel sem jött ki jól.
Kattints a további képekért!

Márai Sándort és Mezei Máriát gyengéd érzelmek fűzték egymáshoz, románcukat azonban egy életen át titkolniuk kellett.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A Google Maps a legtöbbször megbízható, de azért jobb, ha nem követjük mindig vakon, mivel akadhatnak hibák benne.
      Sztárok
      Az nyílt titok, hogy a TV2 megpróbálta rávenni Sárközi Ákost, hogy csatlakozzon a Séfek séféhez, azonban milyen szerepet szánnának Rácz Jenőnek?
      Egészség
      Ha nem szeretnél másnap fáradtan ébredni, akkor mindenképp kerüld ennek a népszerű italnak a fogyasztását, ugyanis összezavarhatja az alvásciklusod, és álmatlan éjszakákat okozhat.
      Sztárok
      Süveges Eszter, az ATV egyik időjósa harmadik gyermekével várandós, így hamarosan új időjárás-jelentő érkezik a csatornához.
      Sztárok
      2026-ban kerülhet a mozikba a kultikus animácis film, a Shrek ötödik epizódja, melynek magyar változatában már biztosan nem Gesztesi Károly fogja megszólaltatni a címszereplőt. Vajon tényleg a...
      Sztárok
      Korda György is a jelöltek között volt férfi zsűritag kategóriában a Televíziós Újságírók Díjátadón – a gálán az énekessel és Balázs Klárival népszerűségük titkáról, valamint idei terveikről...