Ullmann Mónika: „Most már engem sem szeretnek feltétel nélkül”
D. Tóth Kriszta Miller Dáviddal és Ullmann Mónikával beszélgetett: anya és fia mindketten színművészek, mégis másképp látnak dolgokat. Miller Dávid a színészet mellett a televízióban is dolgozik, de egyesek a szinkron szerepeiről, illetve zenei munkásságáról is ismerhetik. Ullmann Mónika sem csak kizárólag a színház világában ismert, a színpad mellett magyar nagyjátékfilmekben, és sorozatokban is megcsillogtatta tehetségét.
„Amit az emberek valóban sikernek gondolnak, az egy lufi, hamis dolog”
„Jó pár éve nem volt csendes víz, de most már van” – mondja Miller Dávid a beszélgetés elején, utalva arra, hogy idén nincs X-faktor, így most felszabadult ez az általában zsúfolt őszi időszaka az életének, ebből adódóan egy kicsit meg is ijedt tőle, hogy talán sok ez a szabadság, és vajon hogy fog lecsapódni rajta. Viszont így van ideje másra, például a zenére. Dávid az újhullámos sikeres zenészek korosztályával egyidős, kortársa Beton.Hofitól Lil Frakkon át Hundred Sinsig sok ismert arcnak. Az előbb felsoroltokkal még közreműködőként dolgozni is szokott, azonban tehetsége ellenére a többiekéhez hasonló nagy zenei szóló karrier még várat magára. Elmondása szerint a legtöbb szorongást éppen ez okozza neki: „Nekem annyira intim a zenélés, hogy olyan valamit akarok mutatni, amit én se találtam meg”. Dávid alapjáraton nem szeret magáról beszélni, mert nem kedveli, ha az emberek „hakniznak” a saját problémáikkal. „Nem sajnálkozni akarok, meg szeretném mutatni, hogy muszáj foglalkoznia magával az embernek, én is foglalkozom magammal, de amúgy lehet csinálni az életet. Amit az emberek valóban sikernek gondolnak, az egy lufi, hamis dolog” - válaszolja a sikereinek feldolgozását firtató kérdésre. Ő nem is hajszolta ezt soha, viszont nagyon sok szeretet kap az emberektől, amit, néha úgy érzi, hogy nem érdemel meg.