Michael Schumacher 53 éves lett: fia megható sorokkal és érzelmes fotóval köszöntötte világbajnok édesapját

A Formula-1 hétszeres világbajnoka és a sportág egyik legeredményesebb pilótája hétfőn töltötte 53. életévét – a jeles napról természetesen fia, Mick is megemlékezett közösségi oldalain.

A legendás pilóta

Michael Schumacher neve még azoknak is ismerősen cseng, akik soha nem követték figyelemmel a Forma-1-et: nem csoda, hiszen egy hétszeres világbajnokról van szó, akinek óriási a rajongótábora a mai napig szerte a világon, volt versenyzőtársai pedig a mai napig úgy emlékeznek rá, mint a legemberibb, legszerethetőbb pilóták egyikére, akivel a sportágnak valaha dolga volt. Éppen ezért mindenki megdöbbent és felkapta a fejét a hírre 2013-ban, amikor a sportolót baleset érte csupán 44 évesen, ám nem autóversenyzés közben: 2013. december 29-én a délelőtti órákban a franciaországi Méribelben síelés közben egy kőnek ütközött, felrepült a levegőbe és egy sziklára esett. Súlyos fejsérülésekkel szállították őt kórházba, később az eszméletét is elvesztette és kómába esett, többször is megműtötték. A második operáció után javult az állapota, de még mindig életveszélyben volt, így a műtétek után mesterséges kómában tartották Schumachert, akinek állapotáról családja nem nyilatkozik, így nem lehet pontosan tudni, hogy van jelenleg a hétszeres világbajnok, hiszen a mai napig nagy a csend körülötte – felesége csupán annyit közölt még 2014-ben, hogy Schumacher felébredt a kómából. Az élet azonban vele, de valamilyen szinten nélküle is továbbment: fia ez idő alatt például apja nyomdokaiba lépett, belőle is Forma-1-es autóversenyző vált, így Michael minden bizonnyal méltán lenne büszke gyermekére, ha látná, – vagy talán látja is – ahogy a pályán teljesít. A lényeg, hogy a szakma, a sportág, a rajongók és a világ sem felejtette el őt: a tegnapi napon 53 éves lett, milliók köszöntötték fel őt e jeles nap alkalmából, többek között fia, Mick is, aki közösségi oldalán megható sorokkal és fotóval kívánt boldog születésnapot édesapjának.

Lapozz a fotóért!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.