Kitálalt Michael Jackson húga: ilyen viszonyban volt egymással valójában a pop királya és Janet

Tényleg olyan felhőtlen volt a viszonyuk?

Janet és Michael testvéri köteléke és jó viszonya a király karrierjének hullámvölgyei közben is erős maradt, akkor is, amikor Janet saját pályafutása beindult – egy percre sem hagyta magára bátyját, együtt dolgoztak, de szabadidejüket is főleg egymás társaságában töltötték. A bizalom olyannyira erős volt köztük, hogy Michael azt szerette volna, hogy Janet gondoskodjon három gyermekéről, ha ő meghal: „Azt akarta, hogy húga nevelje fel a gyerekeket, és úgy szeresse őket, mintha csak a sajátjai lennének. Tudta, hogy Janet megfelelően fog gondoskodni róluk, ő pedig meg is ígérte bátyjának, hogy így lesz” – állította egy családhoz közeli forrás Jackson halála után nem sokkal. Az már persze más téma, hogy Janet és Michael lánya, Paris viszonya meglehetősen feszültté vált, mikor Joe Jackson, Janet édesapja 2018-ban elhunyt. Az is kiderült, hogy az énekesnő nagyon aggódott Michaelért annak halála előtt: „Tudtuk, hogy problémái vannak, mind tudtuk. Az emberek azt hiszik, hogy tagadtuk ezt egymás között, de nem. Többször is megpróbáltunk közbe avatkozni, hogy ne legyen rossz vége a dolgoknak” – árulta el Janet. Ennek ellenére a két testvér remekül érezte magát, amikor utoljára találkoztak: az énekesnő szerint Jacko rengeteget nevetett akkor, szinte már sírva kacagott a tragédia előtti utolsó találkozón. Nem meglepő tehát, hogy Janetet megviselte bátyja halála: két hónapra teljesen eltűnt a tragédia után a nyilvánosság elől, viszont szerencsére Paris Jacksonnal azóta sikerült rendezni a viszonyt, a család pedig a mai napig közel áll egymáshoz, de sosem teszik magukat túl Michael Jackson váratlan halálán.

Egyszerűen döbbenetes, hogy Heidi Agan épp úgy néz ki, mint a trónörökös Vilmos herceg imádott neje – pont mintha egymás tükörképei lennének.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Fashion&Beauty
A divatvilág egyik időtlen kiegészítője, amely nemcsak praktikus, hanem elegáns és karakteres is. Az utóbbi szezonokban különösen felkapottá vált, nemcsak a klasszikus fekete és barna árnyalatokban,...
Egészség
A többség az íze, vagy éppen az élénkítő hatása miatt issza a kávét, na de a fogyás miatt? Megmutatjuk, hogy van-e benne igazság!
Sztárok
Dobók Kata anno egy reklám, valamint A miniszter félrelép című alkotás miatt is felkerült alaposan a térképre.
Utazás
Persze a 38 vizsgált autómodellből elég sok érte el a maximális ötcsillagos minősítést, de egy Magyarországon is kedvelt márka csak 3 csillagot kapott.
Egészség
Emlődaganatok korai felismerésére fejlesztenek új diagnosztikai eszközt nemzetközi együttműködésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és az Astridbio Technologies Kft. munkatársai a Nemzeti Kutatási...
Lifestyle
Ha kiválóan működő ösztönökkel és átlagon felüli megfigyelőképességgel rendelkezel, akkor bizonyára sikerrel veszed ezt az akadályt.