Sztárok

Megyeri Csilla kifakadt! Végre elmondta miért rusnyázott

Megyeri Csilla hétfőn reggel nyilatkozott a kínos jelenetekről.

Bocsánatot kért a rusnyázásért Megyeri Csilla

A múlt héten nagy port kavart az Alföld TV Púder című műsorában elhangzott felkonf, vagyis felvezető szöveg, amelyet Megyeri Csilla mondott. A műsorvezető egészen pontosan rusnyának nevezte a nem feltűnően szép nőket. Magát azonban az utóbbi kategóriába sorolta. Később, amikor botrány kerekedett az adásból, elárulta, a műsort soha nem vágják, azért maradhatott benne ez a kínos jelenet. Hétfőn reggel a Mokkában vendégeskedett, ahol azonnal bocsánatot kért mindenkitől, amikor szóhoz jutott.

"Ha ezt végiggondoljuk, valóban erős szót használtam. Valóban nem gondoltam át és elnézést kérek azoktól a hölgyektől, itt a Mokkában is, akik ezt magukra vették. Önhibámon kívül történt, tehát tényleg nem akartam megbántani senkit. A műsorban, ha ezt valaki megnézi, láthatja, hogy a doktornővel miről beszélgettünk. A sztereotípiákról, mi szerint, ha egy nő szép, akkor már csak buta lehet. Valóban rosszul fogalmaztam. Tényleg nem akartam senkit megbántani, ezt őszintén mondom. Aki ismer, az ezt tudja" - mondta a reggeli műsorban Csilla, majd hozzátette, szerinte csak az követ el hibát, aki dolgozik.

Fotó: TV2/Mokka

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.