Meghan Markle apja rettentő dühös a lányára: Thomas szerint a hercegné minden szava hazugság
Perpatvar a köbön
„Még mindig nagyon beteg vagyok, minden erőmmel azon vagyok, hogy teljesen felépüljek az agyvérzésből, amit májusban kaptam. Az azonban nem segít, hogy Meghan minden alkalommal, amikor kinyitja a száját, valamilyen módon engem is belevon a történetbe” – kezdte interjúját Thomas, aki felháborodottan reagált lánya további megjegyzéseire. „Meghan azt mondta, elvesztette az édesapját, ez azonban nem igaz. Nem „elveszett” vagyok, hanem kidobott. Ő volt az, aki megszakított velem minden kapcsolatot, így ha akar, akkor tudja, hol találhat meg. Még a telefonszámom sem változott” – fejtette ki gondolatait a témával kapcsolatban a hercegné édesapja, aki azt is elárulta, hogy szeretne hallani a lánya felől, és végre személyesen is találkozni az unokáival. Harry feleségének második nagy port kavart mondata az volt, amikor a megbocsátásról beszélt: „Szerintem a megbocsátás nagyon fontos. Sokkal több energia kell ahhoz, hogy ne bocsáss meg, ugyanakkor a megbocsátás is nagy erőfeszítést igényel” – nyilatkozta a magazinnak. Nos, Thomasnak természetesen erről is megvan a maga véleménye: „Ha a lányom valóban hisz a megbocsátásnak, akkor nekem vajon miért nem tud megkegyelmezni és megenyhülni az irányomba? Többször is bocsánatot kértem már tőle minden fájdalomért és sérelemért, amit neki okoztam. Szeretem a lányom, de úgy gondolom, nem kéne a megbocsátásról papolnia, ha nem tudja ezt elkezdeni ő sem a saját családjával” – részletezte gondolatait Thomas, aki hozzátette, Meghan rengeteg stresszt és fájdalmat okoz neki, amikor róla beszél a nyilvánosság előtt.
Bár hivatalosan már nem is a család tagjai, mégis kezd nagyon elfajulni a viszony Meghan Markle és Harry, illetve a királyi família között a szakértők szerint – a hercegné legutóbbi interjúja csak olaj volt a tűzre.