Váratlanul döntött úgy a magyar színész, hogy elszigeteli magát a világtól: fütyült mindenkire, remeteként élte az életét

A múlt századi magyar színjátszás és filmművészet egyik legnagyobb hatású alakja volt Makláry Zoltán Kossuth-díjas színész, kiváló művész, aki a sikerek ellenére egyik pillanatról a másikra váratlanul hátat fordított a szakmának, s hosszú évekre eltűnt a nyilvánosság elől.

Változatos életút

Makláry Zoltán 1896. április 16-án látta meg a napvilágot Budapesten. Szülei inasnak akarták adni, ő azonban már egészen fiatalon érezte magában, hogy a világot jelentő deszkákra született, így beügyeskedte magát Rákosi Szidi színésziskolájába, ahol csak néhány hónapot tölthetett, ugyanis 1915 tavaszán az olasz frontra küldték, ott pedig szinte azonnal fogságba került – négy, fogolytáborban töltött év után betegen, soványan, reumával és maláriával küszködve került haza. Szerencsére azonban nem kellett sokáig várnia arra, hogy a dolgok jóra forduljanak: amint felépült, 1920-ban szerződtette a Magyar Színház, 1922-ben lett a Renaissance Színház tagja, 1926-tól a Vígszínházban játszott, főként epizódszerepeket. Rövid időn belül hazánk egyik meghatározó színészévé nőtte ki magát, éppen ezért lepett meg mindenkit, mikor teljesen váratlanul hátat fordított a szakmának; részletek a galériában!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Gaál Franciska hazánk egyik ünnepelt dívája volt az 1920-as és 1930-as években, sőt: külföldön is nagy sikert aratott. Neve végül mégis a feledés homályába veszett…

Leadfotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Forrás: MTI, Story

Oldalak

Lifestyle
Nem minden hét simogat, van, amelyik inkább finoman, de kitartóan feszegeti a határaidat. Most három csillagjegy számíthat arra, hogy a türelem lesz a legnagyobb fegyvere.
Lifestyle
Vannak hetek, amikor minden gyanúsan jól alakul, az apró véletlenek pedig látványosan a javadra fordulnak. Most három csillagjegy pontosan ezt élheti meg, még akkor is, ha eleinte nem is veszi észre...
Lifestyle
A japán nők karcsúságának nem a szigorú diéták a titkai: létezik egy egyszerű módszerük, amellyel anélkül maradnak vékonyak, hogy lemondanának az evés öröméről.
Sztárok
Fejes Tamás éppen kiszállt a licitből a Kincsvadászok VIP adásában, és ezt a saját stílusában tette.
Egészség
50 felett a test már egészen más szabályok szerint működik, és amit korábban gond nélkül elégett, az ilyen korban már könnyen megmarad. Van azonban egy kevésbé ismert trükk, amely meglepően sokat...
Sztárok
A színész két lánya közül Katherine az, aki kisugárzásával és szépségével belopta magát az emberek szívébe.