Ámulatba ejtő szépség volt fiatalon a magyar Audrey Hepburn: a színészvilág és a férfiak is a lábai előtt hevertek

Venczel Verát a sors is színésznőnek szánta, ő pedig egész életében remekül helyt állt választott hivatásában, ami egyben a szenvedélye is volt.

Megjelenésével és játékával mindenkit elkápráztatott

Ahogyan a PORT.hu is írja, Szerencsi Éván kívül Venczel Vera volt az, akit külseje és tehetsége miatt joggal hasonlítottak a világhírű színésznőhöz, Audrey Hepburnhöz. Az 1946-ban született Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja szép lassan a szakma kivételes képviselőjévé nőtte ki magát, és már egészen kiskorában egyértelmű volt, hogy őt Isten is színpadra teremtette, így gyermekként tudatosan készült erre a pályára. Azt, hogy alkalmas arra, hogy színésznő legyen belőle, elsőként az támasztotta alá, hogy már elsőre felvették őt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ami ma is, abban az időben pedig pláne nagy szónak számított. A családi háttér mellett tehát nagyszerű pedagógusok és művészek készítették őt fel a mesterségre: Heller Ágnes, Makay Margit, Pártos Géza, Ónody Márta vagy épp Várkonyi Zoltán, aki a főiskola második évében már szerepet adott neki a Vígszínházban. Venczel tehát hihetetlen karriert tudhatott magáénak, de szépsége mellett sem lehet szó nélkül elmenni – galériánkban mutatjuk, hogy festett fiatalságának idusán a legendás magyar színésznő!

Venczel gimnazistaként játszott első két filmjében, a Karambolban és az Egy csónak visszafordul című alkotásban. A főiskolán Pártos Géza lett az osztályfőnöke, akitől rengeteget tanult, a színésznő így nyilatkozott róla korábban: „Ő szintén zseni volt, s színházi emberként is, pedagógusként is egyedülálló. Valamennyien, akik a tanítványai lehettünk rajongtunk érte. Pártos rendelkezett azzal a képességgel, hogy mindenkiből a lehető legjobbat, legigazabbat tudta előhozni”.
Kattints a további képekért!

Jackie Stallone nem csupán azért volt ismert, mert ő a világhírű színész, Sylvester Stallone anyja, hanem azért is, mert plasztikai beavatkozásai teljesen eltorzították az egykor csinos asztrológus és táncosnő teljes kinézetét.

Leadfotó: Fortepan / Bojár Sándor

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...