Madonna megtörte a csendet: a világhírű énekesnő most először nyilatkozott súlyos betegségéről

Az előadóművészt bakteriális fertőzéssel szállították kórházba, több napot töltött az intenzív osztályon, rajongók milliói aggódtak egészségi állapotáért. Madonna most a közösségi médiában szólalt meg a témával kapcsolatosan.
Drámai napokat élt át
Egy hónappal ezelőtt került kórházba a világhírű amerikai énekesnő, Madonna. A 64 esztendős előadóművész olyan súlyos bakteriális fertőzést kapott, hogy napokig az intenzív osztályon ápolták. Rajongók milliói aggódtak az állapotáért, azonban a közelmúltbéli fotói alapján szerencsére már arra lehetett következtetni, hogy Madonna maga mögött tudhatja a a szörnyű időszakot. Az énekesnő mindenesetre azóta sem beszélt nyilvánosan a betegségéről - most ezt az "adósságát" is törlesztette. Igazán szívbemarkoló, amit mondott.
A Kossuth-díjas színésznőt az ezredforduló táján diagnosztizálták mellrákkal. Már ez a betegség is óriási megpróbáltatást jelentett Halász Judit számára, ám ezzel még korántsem ért véget a kálváriája.