Óriási fordulat Madeleine McCann ügyében: lehet, hogy megvan, ki rabolta el a kislányt

Ha igaz, amit állítanak, az hatalmas áttörést hozhat az eltűnt kislány ügyében – épp olyat, amire évek óta várt mindenki, főleg a szülők.

Váratlan fordulat

14 éve tűnt el nyomtalanul az akkor alig négyéves Madeleine McCann a portugáliai Praia da Luz üdülőhelyének egyik apartmanjából – a kislány története azóta bejárta a világot, szinte nincs olyan ember a földön, aki ne látta volna legalább egyszer az eltűnt Madeleine fotóját. Bár a média soha nem látott módon felkapta az ügyet, és már másnap megkezdődött az azóta is tartó nyomozás, egészen az idei évig nem volt átütő nyomuk a hatóságoknak. Néhány napja azonban új információk láttak napvilágot, miszerint a kis Maddiet két orosz rabolhatta el, nem pedig a pedofil férfi, Christian Brückner, akit eddig gyanúsítottak a kislány elrablásával és megölésével kapcsolatban. Brückner már jó ideje az első számú gyanúsított volt, ugyanis a Madeleine eltűnésekor ő is a helyszínen tartózkodott, és sorra kerültek elő más bizonyítékok is, amelyek a férfi bűnösségét igazolták. Maddie egyébként májusban lett volna 18 éves, a szülők pedig azóta sem adták fel a reményt, hogy lányuk még valaha is előkerülhet, ennek érdekében pedig minden lehetséges eszközt bevetnek, ami rendelkezésükre áll.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.