Latinovist a halála előtti napon egy rádiófelvételen dolgozott, ahol elmondta Ady Endre: Két kuruc beszélget című versét. Mint azt a Blikk is írja, a tragédia napján elsétált a vasútállomásra, testvére Frenreisz Károly szerint egyértelműen azért, hogy egy vonat elé vesse magát, míg Baló Júlia – aki az utolsó interjút készítette vele –, állítja: nem akart meghalni. A halála előtt még levelet írt barátjának, Cserhalmi Györgynek, akit „szakmai fiaként” szeretett.