Kocsis Tibor a 2011-es X-Faktor győztese
2011-ben is több ezren jelentkeztek az X-Faktorba. Mindegyikük meg szerette volna nyerni ezt a neves versenyt, ez azonban csupán egynek sikerülhetett, aki nem más, mint Kocsis Tibor.
Közel 5 hónapig tartotta lázban a nézőket, hogy a számos fiatal tehetséges énekes közül ki nyerheti meg a tehetségkutatót. Az X-Faktor vasárnapi fináléját Muri Enikő és Kocsis Tibor duettje nyitotta, melyben Takács Nikolas A zene kísér című számát adták elő. Ezt követően mindkét finalista a saját kedvenc dalát adhatta elő. A nézők ismét láthatták együtt az idei széria 12 döntősét, akik A szeretet mindenkié című dallal álltak színpadra. Muri Enikő és Kocsis Tibor ismét a nézők és a mentorok elé álltak, ezúttal egy-egy karácsonyi dallal. Végül következett az utolsó kör, melyben mindkét finalista elénekelte Josh Groban You Raise Me Up világslágerének kizárólag erre az alkalomra átírt változatát, a Mit ér egy hang című számot.
Még az eredményhirdetés előtt a színpadra lépett a tavalyi széria nyertese, Vastag Csaba és öccse, Tamás, akik Őrízd az álmod című közös dalukat adták elő. A nézők pedig egy igazi szenzáció részesei lehettek, ugyanis az X-Faktorban fellépett az Omega zenekar is. Az extra produkciók után a 12 döntős utoljára állhatott az X-Faktor 2011 színpadára, hogy egy Bereczki Zoltán dallal búcsúzzanak a nézőktől és a mentoroktól. Meglepetésként az X-Faktor egyetlen női mentora, Keresztes Ildikó is előadott egy slágert a legújabb albumáról.
Végül elérkezett az eredményhirdetés pillanata. A feszült és izgalmas percek végén Ördög Nóra kimondta, a győztes nevét, aki nem más, mint Kocsis Tibor! Az X-Faktor 2011 nyertesének jutalma egy éven át havi egy millió forint, egy Seat Leon autó valamint egy luxusutazás.
Következzen a győztes dala: