Kiderült a titok - Ezért jön ki ilyen jól Hosszú Katinka férje az anyósával

Nem sikerült együtt nyaralni

„Minden gyerek sportolt, már a hétköznapokat is nehezen szerveztük meg logisztikailag. Hétvégéken pedig versenyekre jártak, a fiúk kosarazni, Katinka úszóversenyre. A családi programokat lehetetlen volt összeegyeztetni, és olyan időszak is akadt, amikor nem tudtunk elmenni közösen nyaralni. Mindig valamelyik gyerek edzőtáborban volt. Néha sikerült anya-lánya programot szerveznünk, közösen mentünk vásárolni. Katinka 16 éves koráig egy farmernadrágban és egy Puma cipőben járt, és csak 17 évesen fedezte fel, hogy nő. Amikor Amerikából hazajött, akkor együtt vettünk új ruhákat a kedvenc boltjában” – mesélte az édesanya.

Néha még kislány

Katinka jelenleg minden szempontból, fizikailag és érzelmileg is több időt tölt a férjével, Shane-nel, de amikor hazamegy Bajára, újból kislánynak érzi magát.

„Bajai halászlével kell várni, ezt az apukája készíti el. Én különféle leveseket főzök, amit máshol nem fogyaszt. Milyen érdekes, megmaradt egy gyerekkori szokása, amihez a mai napig ragaszkodik. Kislányként minden reggel kakaóval ébresztettem, és a világ semelyik más pontján sem iszik kakaót, de itthon reggelente el kell készítenem neki, pont úgy, mint gyerekkorában” – árulta el az édesanya, aki egy hatalmas titkot is megosztott velünk. Kiderült, miért ilyen jó a kapcsolata a vejével.

Anyós-vej titok

„Nem beszélünk közös nyelvet, én magyarul, ő angolul kommunikál. Kávé, tea ezeket az alapszavakat értjük. Engem ez nem zavar, de azért elkezdtem angolul tanulni, szeretnék bizonyos szintre eljutni. Nagyon jól megvagyunk így” - nevetett az asszony, aki nem utazik ki lánya után az olimpiára, Rióba.

„Először lelkesen készültünk, de rájöttünk, nagyon messze van. Nem magunk miatt nem mennénk. Attól akarjuk inkább megvédeni Katinkát, hogy miattunk idegeskedjen, ne azzal foglakozzon, hogy mi van a családjával. Úgy se találkoztatunk, nem lehet közös programot szervezni. Úgy döntöttünk itthonról szurkolunk, nagyon fogunk szorítani neki”

Ha Katinka férjéről, Shane-ről szeretnél még olvasni KATT ide.

Leadfotó,fotó:Opencom

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Mióta Meghan Markle a brit királyi család tagja lett, a világot egyre jobban foglalkoztatja, milyen ember is ő valójában, ami nem csoda, hiszen egyes, a hercegnével kapcsolatos felmerült állítások...
      Lifestyle
      Most kiderül, hogy mennyire vagy művelt történelemből: ha mind az öt kérdésre tudod a választ, akkor minden kétséget kizáróan egy valódi profival van dolgunk, ha azonban nem megy elsőre a kérdések...
      Lifestyle
      Húsvét táján mindig megnövekszik a tojás iránti kereslet, aggodalomra azonban semmi ok, ellátási problémával az idei esztendőben sem kell számolni, viszont ennek ellenére sem ajánlatos az utolsó...
      Utazás
      Az ország számos pontján észlelték az elsőre megmagyarázhatatlannak tűnő jelenséget, amit a budapesti Városligetben és Piliscsabán is lefotóztak a szemfüles bámészkodók.
      Sztárok
      Nemrégiben megkezdődött a 76 esztendős Gérard Depardieu zaklatási pere. A vád szerint a színész 2021-ben, A zöld redőnyök című film forgatása során molesztált két nőt.
      Lifestyle
      Félrelépés? Nem. Nyitott kapcsolat? Majdnem. A toleamória teljesen más szint – és lehet, hogy téged is érint.