Kevin Costner egyetlen rossz döntéssel tönkre vágta a karrierjét: végérvényesen megpecsételte saját sorsát, a bukás elkerülhetetlen volt

Bár a kilencvenes években Kevin Costner a hollywoodi filmgyártás egyik legnagyobb húzóneve volt, ma már egyáltalán nem vetül rá akkora mértékben a reflektorfény, mint évtizedekkel ezelőtt – ezt pedig a színész csakis magának köszönheti.

Nem volt jó ötlet

Kevin Costner az ezredforduló előtt óriási népszerűségnek örvendett: számos ikonikus szerep köthető a nevéhez, sikeréhez pedig az is nagymértékben hozzájárult, hogy nemcsak drámákban, valamint romantikus történetekben, hanem a western és az akciófilmek terén is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Nem mindennapi rendezői pályafutásra is büszke lehet, hiszen olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Farkasokkal táncoló (1990) vagy a Fegyvertársak (2003). A színész tehetsége tehát tagadhatatlan, azonban mostanra látványosan háttérbe szorult, ami nem véletlen, egy ponton ugyanis – önhibájából fakadóan – félrecsúszott a karrierje. Részletek a galériában!

Kevin Costner számos, mostanra klasszikussá vált filmben csillogtatta meg tehetségét – elég csak Az érinthetetlenek (Aki legyőzte Al Caponét), Baseball bikák, Farkasokkal táncoló, Robin Hood, a tolvajok fejedelme, Wyatt Earp és a Több mint testőr című alkotásokra gondolni.
Kattints a további képekért!

A kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb szerelmi története volt a Több mint testőr című film, melyben Whitney Houston és Kevin Costner játszották a főszerepet. A két sztár között csak úgy izzott a levegő a vásznon, így nem csoda, hogy rögtön terjedni kezdett a pletyka, miszerint a kulisszák mögött is közelebbi viszonyba kerültek…

Leadfotó: Lou Rocco/Disney General Entertainment Content via Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.