Keleti Andrea bikinis fotójával felrobbantotta az internetet: az 54 éves táncművész tökéletes alakját irigyli most mindenki

A csodálatos Keleti Andrea jelenleg Olaszországban vakációzik családjával, és szerencsére a tengerpartról egy dögös fotóval is megörvendeztette követőit.

Még mindig csúcsformában van

Keleti Andrea azon hírességek közé tartozik, akik végül nem alapszakmájukban helyezkedtek el: a vörös hajú táncművész ugyanis 1987-ben a ruhaipari szakközépiskolában érettségizett, ahol férfiszabóként végzett, később azonban mégis a táncban találta meg önmagát. Két diplomát szerzett: egy táncpedagógusit Budapesten, illetve egy közoktatási intézményvezetőit Szegeden. Tánc iránti szeretete azonban gyerekkoráig nyúlik vissza: 12 évesen kezdett el táncolni, volt ifjúsági magyar bajnok, később pedig 10-szer lett magyar bajnok. Profiként sokáig férjével is táncolt, majd később tánciskolát nyitott, az igazi hírnevet azonban a kétgyermekes anyukának a Szombat esti láz című műsor hozta meg, ahol Csonka Andrást tanította táncolni, akivel végül meg is nyerték a műsort. Keleti Andi idén júniusban lesz 55 éves, korából azonban simán letagadhatna egy tízest - ezt bizonyítja legfrissebb, bikinis fotója is, melyen ámulnak a követői. Galériánkban mutatjuk!

Keleti Andin egyszerűen nem fog az idő vasfoga: a táncművész éppúgy fest, mint sok-sok évvel ezelőtt, ikonikus vörös frizurája pedig most is olyan jól áll neki, mint annak idején.
Kattints a további képekért!

Meghan Markle rendre elkápráztatja a világot tökéletes szettjeivel, a minap azonban egy olyan szexi darabot vett fel, amelyhez hasonlót talán még soha nem láthattunk rajta korábban. Egy biztos: mindenki irigyli őt csodálatos nyári ruhája miatt.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Nemzet Színésze máig gyászolja szeretett feleségét, Cserhalmi Erzsébetet, aki 9 évvel ezelőtt távozott az élők sorából.
      Sztárok
      Osvárt Andrea még januárban, a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett első gyermeke. Az újdonsült anyuka most a TV2 Tények Plusz című műsorának adott interjút, s végre szerelmét is...
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...