Szerelmüknek csak a halál vethetett véget: ötven évig imádta egymást a magyar színészházaspár

Kállay Ilona és Kautzky József szerelme legendás volt.

Egymásnak voltak teremtve

Kállay Ilona és férje, Kautzky József kapcsolatát mindenki csodálattal vegyes irigykedéssel nézte, hiszen a színészházaspár szerelme legendás volt, ráadásul hosszú évtizedeken át tartott. Noha már az első pillanattól kezdve tudták, hogy együtt akarják leélni az életüket, sok hónapnak kellett eltelnie, mire egymásra találtak. Korábban már mindketten voltak házasok: Ilona először Szénási Ernő színművésznek mondta ki a boldogító igent, akitől született egy lánya, Zsuzsa – a művésznő ekkor még főiskolás volt, így kisgyermekes anyukaként kellett érvényesülnie a színházi világban. A nála három évvel idősebb József is házasságban élt Spányik Éva színésznővel, aki két fiúval ajándékozta meg, az egyik gyermek azonban sajnos születése után közvetlenül elhunyt. Ilona és József is nehéz időszakon mentek épp keresztül, amikor megismerkedtek, a találkozásnak hála azonban végre mindketten rátaláltak az igazi boldogságra. De vajon mi volt a tökéletes, kölcsönös tiszteleten, bizalmon és szereteten alapuló házasságuk titka?

Kállay Ilona és Kautzky József az ötvenes években találkoztak először a József Attila Színházban: mindketten Csiky Gergely Buborékok című darabjában kaptak szerepet, ahol szerelmeseket játszottak. A színész később egy interjúban mesélte el első találkozásuk részleteit: késve érkezett az olvasópróbára, amikor hátulról megpillantotta Ilonát, aki egy lenge nyári ruhát viselt aznap.
Kattints a további képekért!

Kern András évtizedek óta egyetlen nőért rajong: Judit olyan, akár Columbo felesége, hiszen kerüli a nyilvánosságot, korábban azonban elmesélte, hogyan indult a közös történetük.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.
      Fashion&Beauty
      Ennek a vintage stílusú frufrunak a modern változata finom, légies hatást kelt, ami tökéletes választás lehet egy romantikus, mégis elegáns megjelenéshez.