Sztárok

Őrületes, mire vetemedett Jude Bellingham a Szlovákia elleni találata után: most végre magyarázatot adott a viselkedésére

Az Európa-bajnokságon meglehetősen lagymatag teljesítményt nyújtó Angliára csak úgy záporoznak a kemény bírálatok a nemzetközi sajtó és az otthoni szurkolók részéről: az emiatti - egyre fokozódó - nyomásnak is köszönhető Bellingham szokatlan gesztusa.

Parádés ollója után rögtön a szurkolókhoz rohant

Az idei Európa-bajnokságon meglehetősen gyér teljesítményt nyújt az angol válogatott: nem csoda, hogy sem a szurkolók, sem pedig a szakújságírók nem halmozzák el nagyvonalú dicséretekkel a szebb napokat is látott együttest. Ez a feszült helyzet szemlátomást egyre nagyobb nyomást helyez a játékosokra is. Június végén Anglia Szlovákiával mérkőzött meg, és sokáig úgy tűnt, hogy az utóbbi csapat - ha nehezen is, de - felülkerekedik. Jude Bellingham aztán a 95. percben 1-1-re mentette a mérkőzést, majd Harry Kane fejesével tovább is jutottak az angolok.

Gyönyörű ollója után különös gesztusra ragadtatta magát a 21 éves Bellingham: ahelyett, hogy magával ragadta volna a diadal édes mámora, inkább kirohant a szurkolók elé, hogy nekik magyarázzon valamint - és úgy tűnik, egyáltalán nem örömében tette...

A tévéközvetítésben egyébként csak annyit lehetett látni, hogy Bellingham azt ordítja, "who else", azaz "ki más", majd a későbbi videófelvételeken az is feltűnt, hogy a labdarúgó a szlovák kispad felé mutogat.
Kattints a további képekért!

A portugál világklasszis a magyar válogatott mindkét neves játékosával találkozott már - na nem most, hanem hosszú-hosszú évekkel ezelőtt.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.