Faképnél hagyta az esküvő előtt a díva a színészt: a férfi karrierje tönkrement a meghiúsult házasság miatt

Noha John Gilbert neve ma már keveseknek cseng ismerősen, volt idő, amikor Hollywood legnépszerűbb színészeinek táborát erősítette. Az 1920-as évek némafilmes korszakában robbant be a köztudatba, egy zátonyra futott románc azonban tönkretette a karrierjét.

A korszak hősszerelmese

John Gilbert Hollywood aranykorának egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze volt: az 1925-ben debütáló A víz özvegy című musical hozta el számára a hírnevet, később pedig olyan alkotásokban bizonyította be a tehetségét, mint Az asszony és az ördög, a Krisztina királynő és a Lángbaborult világ, emellett forgatókönyvíróként és rendezőként is többször kipróbálta magát. Pályafutásának csúcsán annyira népszerű volt, hogy még saját becenevet is kapott: sokan a Nagy Szeretőként emlegették, mivel nem vetette meg a szerelmet és számos kalandba bonyolódott – olykor ismert színésznőkkel is. Ironikus módon azonban pont a szerelmi élete sodorta a bukás szélére: közeli kapcsolatba került a kor egyik legnagyobb szexszimbólumával, s talán még ő sem gondolta, hogy a karrierje éppen emiatt indul el a lejtőn…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.