Szégyenkezett meghurcoltatása miatt a színészlegenda: kínos szexbotránya miatt került szembe a törvénnyel

Sir John Gielgud azon kevés személyek közé tartozott, akik Emmy-díjat, Grammy-díjat, Oscar-díjat és Tony-díjat is nyertek. A kulisszák mögött azonban számos nehézséggel kellett megküzdenie, és egész életében szégyenérzet gyötörte, amiért a saját neméhez vonzódott.

Nyílt titok volt, hogy a férfiakat szereti

Sir John Gielgud azon brit klasszikus színésznemzedék utolsó nagy alakja volt Laurence Olivier-vel és Ralph Richardsonnal, amely az elmúlt hetven évben a színpadot uralta. Az Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas művészlegenda 1904. április 14-én látta meg a napvilágot Londonban: pályafutását húszévesen kezdte, s hét esztendővel később már William Shakespeare Hamletjét formálta meg a világot jelentő deszkákon. Több évtizedes pályafutása alatt Ibsent, Csehovot, Dosztojevszkijt is játszott, emelett rendezett is, de soha nem félt szakítani a hagyományokkal, mindig fogékony volt a másságra, az újfajta megformálásra – még 87 évesen is hajlandó volt meztelenre vetkőzni Robert Greenway Vihar adaptációjának, a Prosperó könyveinek a címszerepében. Tehetsége mindenki számára vitathatatlan volt, ám azt csak kevesen tudják, hogy a magánélete korántsem volt ennyire sikeres: egész életében viaskodott a homoszexualitásával, és pokolian szégyellte, amiért meghurcolták. Részletek a galériában!

Bár Gielgud-ot klasszikus szerepei, elsősorban a shakespeare-i hősök tették őt halhatatlanná, a kis mellékszerepeknek is nagy mestere volt – az Oscar-díjat sem a Julius Ceasar vagy az Antonius hozta meg számára, hanem Dudley Moore inasa, Arthur alakítása az 1980-ban készült hasonló című komédiában.
Kattints a további képekért!

A gyönyörű Gloria Grahame a '40-50-es évek Hollywoodjának egyik ünnepelt filmcsillaga volt, azonban botrányokkal tarkított magánélete miatt hamar kétes hírnévre tett szert.

Leadfotó: Baron/Hulton Archive/Getty Images

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?