Jennifer Garner és Ben Affleck lánya csodaszép ifjú hölgy lett: a 17 éves Violet tiszta anyja, hihetetlen, mennyire hasonlít a színésznőre

Violet Affleck ha akarná, sem tudná letagadni világhírű édesanyját, Jennifer Garnert, hiszen annyira hasonlítanak egymásra, hogy elsőre nem is lehet őket megkülönböztetni.

Gyönyörű anya-lánya páros

Senkinek sem újdonság, hogy Jennifer Lopez és Ben Affleck közel húsz év után ismét egymás karjaiban kötöttek ki, de közismert tény az is, hogy a külön töltött esztendők alatt mindketten másokkal alapítottak családot. Az 53 éves popdíva 2008-ban adott életet ikergyermekeinek, egy fiúnak, aki a Maximilien David nevet kapta, és egy lányak, akit Emme Maribelnek kereszteltek – az énekesnő és a gyerekek apja, Marc Anthony 2011-ben szakítottak, válásukat 2014-ben mondták ki. Mindeközben az 50 esztendős színész is édesapa lett: feleségül vette a Daredevil-ben szereplő partnernőjét, Jennifer Garnert, aki decemberben megajándékozta Violet névre keresztelt kislányukkal – a házaspár második gyermeke, Seraphina 2009. január 9-én, fiuk, Samuel pedig 2012-ben jött világra. Legidősebb csemetéjük mostanra bájos fiatal nővé érett, ráadásul láthatóan főként az édesanyjára ütött, akivel négy év után a napokban jelent meg először a nyilvánosság előtt. Galériánkban megmutatjuk, milyen gyönyörű Jennifer Garner kamaszlánya:

Jennifer Garner és Ben Affleck 2004-ben habarodtak egymásba. Kapcsolatukat titkolták a nyilvánosság előtt, végül egy lesifotós lebuktatta őket, és napvilágot látott, hogy egy párt alkotnak – ők azonban továbbra is tagadták, hogy közük lenne egymáshoz.
Kattints a további képekért!

Jennifer Lopez lánya, Emme gyönyörű fiatal hölggyé cseperedett, ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy legalább akkora karrier vár rá, mint édesanyjára.

Leadfotó: Alberto E. Rodriguez/WireImage/Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.