Jakupcsek Gabriellával előfordult: kórházba került - a műsorvezető majdnem belehalt a diétázásba

Jakupcsek Gabriella mindenkit arra figyelmeztet, hogy a diéta akár életveszélyes is lehet, ha rosszul csináljuk – a népszerű televíziós egyszer például kórházba is került emiatt, de megtanulta a leckét.

59 évesen sem panaszkodhat

Jakupcsek Gabriella idén januárban lett 59 éves, jövőre már a 60. életévét tölti majd, ám az idő mit sem fogott a csinos újságírón és műsorvezetőn: gyakorlatilag éppúgy néz ki, mint ahogyan anno megismerte őt a világ, pedig időközben három gyermek boldog édesanyja lett. Jakupcsekről egyébként csak kevesen tudják, hogy 1981-ben felvették őt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahová két évig járt, ám színi tanulmányait végül nem fejezte be, ugyanis az első év végén már rájött, hogy nem lenne belőle jó színész, ugyanis képtelen szerepeket játszani. Ennek ellenére mégis a média világába kötött ki, miután elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Újságíró Iskoláját: 1990 és 1999 között a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője és kulturális rovatvezetője volt, de a szakma fortélyait kitanult Párizsban is. Dolgozott a TV2-nél, a Danubius Rádiónál, 2018-tól pedig az ATV műsorvezetője, ahol saját műsort is kapott. Gabinak tehát sikerült az, ami csak keveseknek: a köztudatba tudott maradni, trónjáról pedig a nála fiatalabbak, esetleg csinosabbak sem tudták őt letaszítani, hiszen az ország egyszerűen megkedvelte őt, a nézők pedig a mai napig felnéznek rá és kíváncsiak a véleményére. Ehhez azonban az is kellett, hogy közel a hatvanhoz is remek formában tudjon maradni mind mentálisan, mind pedig külsőleg: Jakupcsek ugyanis a mai napig csodásan néz ki, egyszerűen nem fog rajta az idő. Persze a műsorvezető ezért tesz is: rengeteget edz, igazán fitt, azonban korábban ő is beleesett abba a hibába, hogy diétázni kezdett, ennek pedig egyszer nagyon rossz vége lett, ugyanis kórházba került, amiről a BEST Magazinnak vallott.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.
Home&Design
Aki szeretné feldobni otthona atmoszféráját anélkül, hogy túl harsány színeket használna, annak érdemes esélyt adnia ennek a gazdag, csábító tónusnak.