Sztárok

Önmaga kritikusa, ha a vásznon látja magát – Haumann Péterrel legújabb filmjéről beszélgettünk

Csütörtökön délután tartották a Toldi Moziban Tasnádi István Memo című filmjének sajtóvetítését, melyre természetesen mi is ellátogattunk. A vetítés után a film egyik főszereplőjével, a Nemzet Színészével, Haumann Péterrel beszélgettünk, aki nemcsak a látottakról, hanem családi életéről is megosztott velünk néhány izgalmas részletet.

Bemutatták a Memo című filmet a sajtónak

A héten tartották Tasnádi István Memo című filmjének sajtóvetítését, amelyen mi is jelen voltunk, mögöttünk pedig éppen az egyik főszereplő, Haumann Péter foglalt helyet a nézőtéren. A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari díjas művész jókat derült a vetítés alatt, ahogy a többi néző is. A Memo központi témája az emberi memória működése, pontosabban a hipermnézia, illetve az amnézia, ám a film nem komolykodik fölöslegesen, sőt a jelenetek többsége rendkívül szellemes. A művész úrral a vetítés után egy pohár hideg sör mellett beszélgettünk.

Milyen érzés volt visszanézni a filmet?

Nagyon jó. Menet közben az ember csak dolgozik, figyel magára, figyel a többiekre, figyeli a rendezést, igyekszik a lehető legjobban elhelyezkedni a film adta körülmények között. Hiszen olyan kevés film volt az utóbbi időben, most talán beindult a magyar filmgyártás. Jól esik részt venni ebben. Ami nagy örömömre szolgált, hogy egy olyan esztétikai fogalom, hogy unalom, nem volt jelen. A film végig szórakoztató, érzelmileg is jól esik az embernek. Jól sikerült mozi és nagyon örülök, hogy részt vehettem benne.

Amikor visszanéz egy olyan filmet, amiben szerepel, hogyan tekint önmagára, illetve a karakterére?

Nézőként, mindig nézőként. Tudom magam bírálni, sőt korholni is tudom magam, ha valami nem úgy sikerült. Most azonban nem volt egyetlen olyan pillanat sem, amikor szidtam volna magamat, hogy ezt másképp kellett volna. Úgy éreztem, hogy minden a helyén van.

Hogyan készült erre a szerepre?

Nem különbözik a többitől. Az ember próbálja magában végigfuttatni azokat az emlékeket, amik kapcsolódhatnak a filmhez. Mivel elég bőségesen éltem, találtam is erre vonatkozó anyagot. Ezt utána az ember saját magában feltupírozza vagy csökkenti, elkezdi használni.

Lapozz, az interjú a következő oldalon folytatódik!

Fotók: Piti Marcell

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Sztárok
December 12-én berobbant a mozikba az új romantikus magyar vígjáték, a Hogyan tudnék élni nélküled?, amely már most hatalmas népszerűségnek örvend.
Lifestyle
A Bakot egy bizonyos esemény, amire nem számított, rádöbbenti arra, mennyire fontos is a családja. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Karácsonykor sorra követik egymást a családi összejövetelek és a rokonlátogatások, ezért érdemes még most beszereznünk néhány elegáns, alkalmi ruhát, amikben csinosak lehetünk az ünnepek alatt.
Sztárok
Egyre több hölgy dönt úgy, hogy nem rejti el őszülő tincseit, hiszen szerencsére ma már igencsak elterjedt felfogás, miszerint a deresedő frizura is lehet divatos, elegáns – ezt pedig számos női...
Sztárok
Thomas F. Wilson elsősorban a Vissza a jövőbe című kultikus filmekből lehet ismerős, ám azt bizonyára a legtöbben nem tudják, mennyit változott 2024-re a Biff Tannent alakító színész.
Lifestyle
Utalvány vagy bankkártyára utalás - sokan továbbra is csak a már két ismert opcióról tudnak, pedig a palackok visszaváltásánál igenis távozhatunk készpénzzel az üzletből. Mutatjuk, hogyan.