Harry Meghan miatt vált meg a méregdrága ajándéktól, amit kapott: a hercegné nem helyeselte a herceg hobbiját

Azt eddig is tudtuk, hogy Harry gyakorlatilag bármire képes, csak azért, hogy felesége kedvében járjon, de az, hogy 50 ezer font értékű ajándékát is eladta kedveséért, mégis sokakat megdöbbentett.

Felhagyott imádott szabadidős tevékenységével

Sok minden megváltozott azóta, hogy Harry feleségül vette Meghan Markle-t: a herceg több ízben is szembeszállt családjával, sőt még arra is hajlandó volt a hercegné kedvéért, hogy elhagyja hazáját, és az Egyesült Államokba költözzön. Harry megannyi barátját is elvesztette, mióta az egykori színésznő a képbe került, de Vilmossal és Károllyal sincs már beszélőviszonyba azóta. A herceg azonban még ennél is messzebb ment, és sokak szerint szinte lemondott önmagáról azzal, amikor imádott hobbijával is felhagyott, csak mert Meghan nem helyeselte azt - ennek érdekében megvált méregdrága, 50 ezer font értékű ajándékától is. Galériánkban olvashatod a részleteket!

Ahogyan a Mirror is írja, 2018-ban, miután feleségül vette Meghant, Harry úgy döntött, hogy felhagy imádott hobbijával, mivel a hercegné nem helyeselte azt, amit a herceg szívesen csinált szabadidejében.
Kattints a további képekért!

Vilmos neje visszatért, és az emberek nagy örömére teljesen egészségesnek és boldognak tűnt férje oldalán.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Utazás
Napimádók figyelem: Ide tervezzetek utazást februárban, ha meleg időre vágytok!
Lifestyle
Váratlan, de pozitív fordulatok várnak az Oroszlánra, akár párban élő, akár egyedülálló. Íme a februári szerelmi horoszkóp.
Sztárok
Majka felesége, Majoros Hajni most mindenki előtt felvállalta, hogy milyen műtéten kellett átesnie, egyszerűen nem volt visszaút.
Lifestyle
A Pedagógusok Szakszervezete arra kérte a kormányt, hogy vizsgálja felül a telefonok elzárásának gyakorlatát.
Sztárok
Jason Segel és Alyson Hannigan alakította az Így jártam anyátokkal című szériában az álompárt, mégsem láthattuk őket túl sokszor csókolózni.
Utazás
A washingtoni tűzoltóság és mentőszolgálat vezetője, John A. Donnelly kijelentette, hogy valószínűleg nem fognak már túlélőket találni.