Emlékszel rájuk? Így néznek ki ma A Grace klinika régi szereplői, akik kiléptek a sorozatból – fotók
Lassan 20 éve, hogy A Grace klinika első epizódja debütált az ABC csatornán. Az orvosi dráma óriási sikereket ért el, a szereplőket alakító színészek pedig egy csapásra belopták magukat a nézők szívébe.
Távoztak a sorozatból
2005-ben indult útjára minden idők egyik legkedveltebb orvosi drámája, A Grace Klinika. Hazánkban egy évvel később került először képernyőre, s remek kikapcsolódást kínált szeretnivaló karaktereivel, megható történeteivel, no meg a sokak által dicsért soundtrack-jével. Azt pedig már mondanunk sem kell, hogy a népszerűségnek köszönhetően óriási nézettséget ért el: az első epizódot több mint 16,25 millióan nézték csak az Egyesült Államokban. A széria – különösen a második és a harmadik évad alatt – számos díjat nyert, többek között 2006-ban egy Golden Globe-díjat a legjobb tévésorozat kategóriában, és két Emmy-jelölést ugyanebben a kategóriában 2006-ban és 2007-ben. Természetesen ez idő alatt a szereplők jöttek-mentek, az alapkaraktereket azonban – akik közül sokakat időközben kiírtak a történetből –mindannyian magunk elé tudjuk képzelni. No de hogyan festenek 2022-ben A Grace klinika sztárjai azóta, hogy kiléptek a sorozatból? Galériánkban megmutatjuk!
A Rex felügyelő a mai napig óriási népszerűségnek örvend, holott immáron hat éve annak, hogy a produkció befejeződött – a szereplők azonban a mai napig élvezhetik az utóhatását, hiszen a sorozat által megismerte nevüket egész Európa.