Ezért a lélegzetelállító hangú énekesért rajong Kiss Orsi

A tavalyi nyár óta az ő lélegzetelállító hangja tölti be az étert és a klubok tánctereit, saját szerzeményeitől zengnek világszerte a rádiók: hamarosan megjelenik a fiatal brit tehetség, John Newman első önálló albuma, a Tribute.

Feel The Love

Bizonyára sokan emlékeznek még a 2012-es nyár himnuszára, Rudimental Feel The Love-jára. Aki hallotta, biztosan nem feledi, mert a dalban megszólaló énekhang elementáris erővel vési be magát a fülekbe és az emlékezetbe. A mindössze huszonhárom éves John Newman így mutatkozott be először a nagyérdeműnek. Hamarosan aztán kiderült, hogy az ifjú tehetség az éneklés mellett kitűnő dalszerző és producer is, aki az idei évben egy saját szerzeménnyel, a Love Me Againnel lett aranylemezes hazájában, és vált listavezetővé nem kevesebb, mint tizenhat országban.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A yorkshire-i énekes, akinek hangját a soul nagyjaihoz hasonlítják, mindössze tizennégy éves volt, amikor elkezdte pengetni a gitárt, és hamarosan már saját dalokat is írt, saját maga producere lett, sőt, még DJ-ként is dolgozott. A hamarosan megjelenő album, amelyet hazánkban először a Class FM hallgatói ismerhetnek meg, a Tribute („elismerés”, „tisztelet”) címet kapta. Tizenegy saját dala bizonyítja, hogy a lélegzetelállító hang mögött egy izgalmas művész rejtőzik, aki készen áll arra, hogy betöltse a neki illető helyet a legjobbak közt.

Élete tetőzése

Newman nem titkolja, hogy saját tapasztalataiból merített ihletet a lemez készítése során. „Egy elég nehéz szakításon mentem keresztül, miközben az albumot készítettem és úgy éreztem, a címnek ezt az életszakaszt tükröznie kell. Ez a korong életem eddigi életem tetőzése, ez vagyok én, és szerettem volna mindenkinek köszönetet mondani, aki segített, támogatott, szeretett és inspirált engem. Aztán pedig beugrott a Tribute, elismerés a családnak, a barátoknak, minden emberi kapcsolatomnak, azoknak, akik a zenei életem részei, és azoknak a zenei hatásoknak is, amik gyermekkorom óta folyamatosan inspirálnak. Ez az album kifejezi, milyen producer, dalszerző és művész vagyok. Alig várom, hogy hallhassák az emberek.”- mesélt az lemezről a világsztár.

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A Kos befolyásos emberekkel építhet ki kapcsolatokat. Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      A Halakra romantikus találkozás vár a napokban. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
      Egészség
      Nem kell azonnal a kávéhoz nyúlnod a szakértők szerint, sőt, azt inkább később kellene elfogyasztani. Íme, néhány tipp, hogy zökkenőmentes legyen a reggeli ébredés.
      Lifestyle
      A híradó általában ki tudja akasztani az embert, de az RTL, valamint a TV2 tudósításai is őrült nagy nézettséget generálnak.
      Utazás
      Meghan Markle nemcsak karizmatikus közéleti személyiség, hanem elkötelezett édesanya is, aki a sűrű teendői mellett is fontosnak tartja, hogy közel maradjon a családjához.
      Lifestyle
      Németországban, valamint Angliában is panaszkodnak a magyarok, hogy nem található meg a boltokban az egyik kedvenc péksüteményük. Pedig ez nálunk sok helyen a reggeli elengedhetetlen kelléke.