Kamilla felvette Erzsébet kedvenc tiaráját: a királyné mesésen nézett ki a pompás fejdíszben, sosem volt még ennyire előkelő

Károly neje gyönyörű fejdíszt egy meseszép ruhakölteménnyel párosította – egy biztos, Kamilla megjelenése királynéhoz méltó volt.

Most először viselte

Kamillát III. Károly királlyal kötött házassága óta rengeteg csillogó és pazar tiarában láthattuk már, valamint számos olyan ékszerben is, amit vagy a néhai Erzsébet ajándékozott neki, esetleg tőle örökölte, és mint királyné, jogosan viselheti ezeket a páratlan, felbecsülhetetlen értékű darabokat. Van azonban egy igazán különleges fejdísz, ami Erzsébet kedvence volt: a Girls of Great Britain and Ireland névre keresztelt tiarában gyakran láthattuk a néhai uralkodót, nem véletlenül, hiszen annak idején még Mária királyné ajándékozta az ékszert Erzsébetnek nászajándékként, amikor 1947-ben feleségül ment Fülöp herceghez. A darab Erzsébet királynő egyik leggyakrabban viselt tiarája volt, és az uralkodó ezzel a tiarával a fején szerepelt a hivatalos pénzeken is – nos, a fejdísz jelenleg Kamilláé, aki Erzsébet halála óta először jelent meg benne, és óriási feltűnést is keltett vele, nem véletlenül. A királyné csodálatosan festett a tiarával a fején, de ruhájával és két másik különleges ékszerrel is ellopta a showt a többiek elől a minap, amikor Károllyal a londoni Mansion House-ba látogatott. Galériánkban mutatjuk, hogy festett az uralkodó neje!

Íme Erzsébet kedvenc tiarája, amit számtalan alkalommal viselt a királynő uralkodása alatt: a 76 éves Kamilla most egy hivatalos eseményre vette fel a fejdíszt, amikor Károllyal a minap Londonba látogattak a főváros pénzügyi negyedébe és ősi központjába. Ez volt egyébként az uralkodó első hivatalos, királyi látogatása itt, mióta a fejére került a korona.
Kattints a további képekért!

Katalin hercegné minden porcikája tiltakozik az ellen, amit férje, Vilmos herceg tervez.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter nemrégiben közölte: 2026 januárjától már félmillió édesanya lesz élethosszig szja-mentes Magyarországon. Igen ám, de - és erről sokan megfeledkeznek -...
      Sztárok
      Gene Hackman, a 20. század második felének egyik legjelentősebb színésze februárban hunyt el. Régi kollégája és barátja, Morgan Freeman az Oscar-díjátadó színpadán emlékezett meg a világsztárról.
      Esküvő
      A házasságkötések számának csökkenése Magyarországon komoly kérdéseket vet fel a kormányzat és a jövő generációi számára, és új megoldásokat igényel a családalapítás ösztönzésére.<
      Utazás
      A hét elején országos fagyokra lehet számítani, majd érkezik a 180 fokos fordulat, melynek hatására tényleg úgy érezhetjük majd, mintha nem is március elején járnánk...
      Lifestyle
      Egy kormányrendelet értelmében a magyarországi diákoknak kötelezően le kell adniuk a mobiltelefonjaikat az iskolákban. Ám, ha mindez nem volna elegendő, mostantól - bizonyos iskolákban - kauciót,...
      Egészség
      Egyesek nagyvonalúan figyelmen kívül hagyják a lejárati időt, és akkor is tovább szedik az előírt gyógyszereiket, amikor elvileg már nem lenne szabad. De vajon mennyire veszélyes ez a széles körben...