Emlékszel még az Eurovíziós Dalfesztivál svéd szívtiprójára? 32 évesen rá sem ismerni a nők egykori bálványára – Fotók

Eric Saadét akkor ismerte meg a világ, amikor hazáját, Svédországot képviselte a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon – azóta eltelt 12 év, és bizony a svédek imádott sztárja is jócskán megváltozott.

Sosem tett szert hatalmas sikerre, pedig remekül indult a karrierje

Eric Saade nevéről sokan még csak nem is hallottak, pedig a 2010-es évek elejének nagy sztárja volt ő a tinilányok körében, nem véletlenül. A remek adottságokkal megáldott, jóképű svéd énekes és dalszerző 1990. október 29-én látta meg a napvilágot Helsingborgban egy libanoni apa és svéd anya gyermekeként: hét édes- illetve féltestvére van, közülük ő a második legidősebb. Eric 13 éves korában kezdett el dalokat írni, de csak két évvel később kezdett el komolyabban is foglalkozni a dalszövegírással, igazán ismertté pedig akkor vált, amikor megnyerte a Joker nevű svéd zenei tehetségkutatót. Nemzetközi hírnevet az Eurovíziós Dalfesztivállal szerzett magának: 2011-ben megjelent Popular című dala, ami hatalmas sikert aratott, öt hétig a slágerlisták legelső helyén állt, majd megnyerte a svéd Melodifestivalent, amivel kvalifikálta magát a 2011-es Eurovíziós Dalversenyre, ahol végül 3. lett a döntőben. Nem csupán tehetsége miatt tett azonban szert akkortájt óriási sikerre, hanem külseje révén is: a tinilányok és a fiatalabb nők egyenesen megőrültek a helyes Ericért, akiből igazi sármos férfi vált az Eurovízió óta. Galériánkban mutatjuk, hogy fest ma!

Így festett az Eurovíziós időkben, karrierje kezdetén Eric Saade, aki bár nemzetközi karriert sosem tudott befutni, Svédországban egy időben óriási sztárnak számított.
Kattints a további képekért!

A színésznő igazán büszke lehet két lányára, Rowan Francisre és Grier Hammondra, akik örökölték édesanyjuk minden szépségét.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...
      Sztárok
      A közönség a Hunyadi minden egyes történelmi szereplőjéhez egy színész arcát társítja, de vajon hogyan nézhettek ki e valóban létezett személyek a középkorban? A választ a mesterséges intelligencia...
      Sztárok
      Március végén szexuális zaklatási vádak miatt állt bíróság elé a 76 éves Gérard Depardieu, aki a vádlottak padján egy meglepő, az ügyhöz azonban kevéssé kapcsolódó bejelentéssel borzolta a kedélyeket...