Elítélte a bíróság a márványoszloppal karambolozó Oszter Sándort – Ez lesz a büntetése
Elítélte a bíróság az ittasan márványoszloppal karambolozó Oszter Sándort, aki még ma sem volt hajlandó beismerni, hogy alkoholt fogyasztott a baleset előtt.
Ittasan hajtott márványoszlopnak Oszter Sándor, ő úgy gondolja, nem volt részeg
A 67 éves Oszter Sándor 2014. február 11-én okozott autójával hatalmas károkat egy budapesti bevásárlóközpont mélygarázsában, a gyanú szerint alkoholos befolyásoltság alatt. A Kossuth-díjas színész akkor és most is azt állítja, csak a baleset után fogyasztott alkoholt, riadalmában meghúzott egy üveg pálinkát, amit korábban egy rajongója ajándékozott neki. A pláza biztonsági őrei az ő állításait igazolták, ők azt vallották a bíróságon, hogy nem vettek észre semmi furcsát Oszteren. Ezzel szemben az őt kihallgató rendőr szerint a színész a rendőrségen azzal kezdte vallomását, hogy ő bizony egy FBI-ügynök, így szegről-végről a rendőr kollégája, majd ezután fekvőtámaszozásba kezdett. Az intézkedés során egyébként 2,17-2,29-es véralkoholszintet mutattak ki nála, ami körülbelül 8-10 felesnyi töménynek felel meg.
„Én soha egyetlen szóval sem tagadtam, hogy fogyasztottam alkoholt, de nem a baleset előtt, hanem a baleset után. Ez az eljárás hatalmas károkat okoz nekem, mert amióta nincs jogosítványom, horribilis összegeket költök taxira és fuvarokra, hogy eljussak a fellépéseimre” – mondta egy korábbi tárgyalás után a Blikknek Oszter Sándor, akit a bíróság ma elítélt.
Lapozz és tudd meg, milyen büntetés vár a színészre!