Sztárok

Hollywood királya sosem heverte ki élete szerelmének elvesztését – 60 éve hunyt el Clark Gable

Az Elfújta a szél sztárja tragikus körülmények között veszítette el imádott feleségét, a korszak egyik ünnepelt színésznőjét.

Tökéletes álompár voltak

Clark Gable a világ legsármosabb férfijának számított Hollywood aranykorában, a huszadik század harmincas éveiben – talán ennek is köszönhető, hogy a filmtörténelem egyik legnépszerűbb és legtöbb bevételét termelő színésze volt, akinek fénykorában minden egyes filmje bevételi csúcsokat döngetett. A Hollywood királyaként is emlegetett színész karrierje még a némafilmkorszakban indult, több mint hatvan alkotásban játszott, többnyire főszerepet. A legszebb színésznőkkel dolgozhatott együtt, partnernői voltak többek között Joan Crawford, Jean Harlow, Ava Gardner és Marilyn Monroe is, leghíresebb filmjében pedig Vivien Leigh oldalán játszott az Elfújta a szél című alkotásban, ami olyannyira sikeres volt, hogy a mai napig vezeti a filmet készítő stúdió bevételi listáját. A korszak többi férfiszexszimbólumához hasonlóan, Gable sem vetette meg a szép nők társaságát, ám akadt egy hölgy, akit mindennél jobban szeretett, de sajnos nem adatott meg nekik, hogy együtt öregedjenek meg, a színésznőt ugyanis idő előtt elragadta a halál.

Gable 1932-ben találkozott először Carole Lombard feltörekvő színésznővel a No men on her own című film felvételein. Ekkor még mindketten házasok voltak. Három évvel később újra egymásra találtak, és innentől kezdve semmi nem állhatott szerelmük útjába.
Kattints a további képekért!

Számos férfi szívét meghódította, mielőtt monacói hercegnő lett.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.
      Fashion&Beauty
      Ennek a vintage stílusú frufrunak a modern változata finom, légies hatást kelt, ami tökéletes választás lehet egy romantikus, mégis elegáns megjelenéshez.
      Sztárok
      Nagyon megosztja az embereket a kérdés, hogy mit gondolnak igazából a halál utáni életről. Vágó István például nagyon nem hitt benne, de Köllő Babett pont ellenkezőleg van ezzel.
      Lifestyle
      Vannak interneten rémtörténetek, hogy drogokat csempésznek bele a nők italába, viszont ezzel az a baj, hogy a többsége igaz. Most is megtörtént, majd az italok után jött az erőszak.
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.