41 évesen holtan találták otthonában a világhírű énekest: hat gyermek maradt apa nélkül 5 évvel ezelőtt

Chester Bennington a mai napon lenne 46 éves – a Linkin Park frontembere öt évvel ezelőtt döntött úgy, hogy véget vet életének.

A legenda

Chester Bennington a világ egyik legkeresettebb és legkedveltebb zenésze volt, így érthető módon mindenkit megdöbbentett, amikor kiderült, hogy a rockénekes 2017. július 20-án meghalt, életének pedig saját kezével vetett véget – csupán 41 éves volt akkor. Bár a rajongók pontosan tudták, hogy Bennington gyerekkora óta lelki problémákkal küzd, arra mégsem számított senki, hogy az énekes öngyilkosságot követ majd el, főleg úgy, hogy időközben hat gyermeke is született, akik a tragikus eset után apa nélkül maradtak. Miután a világ felocsúdott a sokkból, megindultak a találgatások: vajon Chester a drogok hatása alatt állt, amikor úgy döntött, hogy felakasztja magát saját, Los Angeles-i otthonában? Nos, az orvosszakértői vizsgálatok során kiderült, hogy az énekes nem használt tudatmódosító szereket halála előtt, sőt mi több, az öngyilkosságot megelőző hónapokban optimistán nyilatkozott a jövőről is, így senki nem értette, miért következett be a tragédia. Sokan úgy gondolják, a dologhoz köze volt annak is, hogy a Linkin Park éppen Bennington halála előtt két hónappal adta ki legújabb albumját One More Light címmel, amely igen kemény kritikákat kapott: sokkal inkább poplemeznek minősítették, mintsem rock- vagy metálalbumnak, a hozzáértők szerint pedig a One More Light csak egy „lagymatag kísérlet” volt, hogy a zenekar lépést tartson a fiatalabb, kortárs indie-pop együttesekkel. Bennington özvegye azonban úgy vélte, a férje öngyilkossága csak is az ő hibája volt…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Nyáron egyértelműnek tűnik, hogy a csokit a hűtőbe kell dobni, hogy ne olvadjon szét – de ezzel valójában többet ártasz, mint gondolnád! Ha eddig így csináltad, itt az ideje, hogy újragondold a...
      Fashion&Beauty
      Ünnepeld a Kos szezon önbizalom-növelő hatását ezekkel a manikűr ötletekkel, amelyek energiával és szenvedéllyel töltenek fel.
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...