Caramel már nem tölti magányosan az estéit

Caramel életében a zene szerepel az első helyen, ennek ellenére a szabadidejében sem magányos. Sőt, új párra talált! Hazánk leghallgatottabb rádiójában Kiss Orsival beszélgetett szerelemről, randizásról, és zenéről.

Barátai által szervezett meglepetés bulival köszöntötte harmincegyedik évét az énekes, aki ezúttal a Class40 hallgatóságának mesél életének aktualitásairól. Caramel eddigi legszínesebb albumát készíti éppen, amelynek első dala, a Jelenés már a Class FM egyik kedvence.

„Olyan dolgokat bizonyítottak a rajongóim számomra, hogy szeretnék most valami különleges dolgot adni nekik. Abszolút a rajongóimnak írtam ezt a dalt.” – mesélte a Jelenésről Caramel. – „Nagyon sokszínű lesz az anyag, ráadásul nem élveztem még egyik lemezemnél sem ennyire a stúdiómunkát és a dalszerzést, mint ennél. Teljesen szabadnak érzem magam, a legmélyebb és legőszintébb gondolataim tükröződnek vissza ezekben a dalokban.” – tette hozzá az énekes.

Bár a spontán kávézásoktól nem zárkózik el, barátnő jelenleg nincs az életében. Mégsem magányos, hiszen egy vadóc házi kedvenccel osztozik lakásán.

„Nyitott vagyok a nők felé, hogyha úgy érzem, hogy érdekel valaki, akkor akár lehet szó randiról, bár bevallom, a randikat nagyon nem szeretem, nincs bennük semmi spontán. Viszont van egy macskám, aki feltölt, de emellett baromira ki tud borítani, kegyetlen egy állat.” – nevetett az énekes. „Három hónapos, Makinak hívják. Életveszélyes. Harap, karmol, de nem ám gyengén, leharapja a fél kezemet csuklóból, és mindent szétszed.” – árulta el az idén a Glamour Women of the Year legsármosabb férfi díjára esélyes Caramel.

Kiss Orsi rendkívül jó hangulatban beszélgetett vendégével, a kérdés témája bármi lehetett, Caramel mindenre őszintén válaszolt.

„Mindenki tudja, hogy Caramel nem szívesen nyilatkozik a magánéletéről, de valamiért kivételt tett velem, ami nagyon jól esett. Már-már baráti hangulatban beszélgettünk.” - mesélte Orsi, aki a sztár életének még több titkáról rántja le a leplet a vasárnapi Class40-ben, ahol a legfrissebb belépők mellett az is kiderül, hogy megtartja-e jelenlegi pozícióját a piacvezető rádió listájának jelenlegi aranyérmese.

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Az 59 éves színésznő új memorájában tekintett vissza élete egyik legbizarrabb élményére.
Home&Design
Ez a stílus nemcsak a férfiak kedvence, hanem az elegáns, modern dizájnnak köszönhetően könnyen illeszthető egy közös otthonba is.
Lifestyle
Még az egyszerű KRESZ-szabályokkal is érdemes időről időre foglalkozni, hiszen ezek betartása az alapja a biztonságos közlekedésnek.
Lifestyle
A fekete farmernadrág könnyen veszíthet eredeti, intenzív tónusából, ám ha ügyelsz néhány apró, mégis nélkülözhetetlen lépésre a mosás során, nem kell majd attól félned, hogy kedvenc darabod megfakul...
Fashion&Beauty
Ez a meleg, kényelmes és stílusos lábbeli nem hiányozhat egyetlen nő cipősszekrényéből sem.
Utazás
Folytatódik a sebességhatárok csökkentése Budapesten, innentől ezen a részen is csak ennyivel szabad majd menned az autóddal.