Sztárok

Brutális összeget hagyott hátra Prince – 6 évig ment a vita rajta

Hosszú évekig nem tudtak a családtagok megegyezni végrendelet hiányában.

Mindenki megkönnyebbült

Hatéves jogi vita után megállapodott Prince családja az énekes 156 millió dolláros (49 milliárd forint) hagyatékáról – jelentette be kedden a The Guardian szerint a Primary Wave lemezkiadó vállalat szóvivője.

Az amerikai popsztár ötvenhét éves korában halt meg fentanil-túladagolásban 2016-ban végrendelet nélkül. Azóta dollártízmilliókat fizettek ki ügyvédeknek és tanácsadóknak a hagyaték kezeléséért és az örökösök közötti elosztás megtervezéséért.

A hagyatékot majdnem egyenlően osztják el a Primary Wave New York-i zenei cég és a zenészlegenda hat örököse közül a három legidősebb – és családjaik – között.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Három örökös ugyanis eladta a hagyaték rájuk eső részét a Primary Wave cégnek, amely tavaly augusztusban vásárolta meg Price számos dalának a jogait. A másik három örökös megtartotta a rájuk jutó részt, amelyek kezelője továbbra is Prince jogi tanácsadója, L. Londell McMillan és Charles Spicer lesz.

Az Internal Revenue Service (IRS), valamint a hagyatékot kezelő Comerica Bank and Trust januárban állapította meg a hagyaték értékét, és a megállapított összeget az örökösök is elfogadták.

A Billboard magazin rendelkezésére bocsátott közleményben a Primary Wave szóvivője „hatalmas örömét” fejezte ki, amiért véglegesen lezárult a Prince-örökségről folyó per. (MTI)

Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy Vilmos herceg és Katalin hercegné is voltak fiatalok, akik pont úgy imádtak bulizni, mint bárki más.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Lehet, hogy eddig csak a tekintetükből próbáltad kiolvasni, mire gondolnak — de a tudomány szerint a szemöldök még többet árul el.
Lifestyle
Olyan felismerés éri a Skorpiót, ami felszabadító hatással lesz rá. Napi horoszkóp.
Sztárok
Katalin hercegné mindig is ismert volt kifinomult humoráról, de a karácsonyi ajándékozás során sikerült jócskán meglepnie férje testvérét, Harry herceget.
Lifestyle
Mindannyian szeretnénk, hogy értékeljenek, szeressenek, és valódi, kölcsönös kapcsolatok vegyenek körül bennünket — ám nem mindenki közeledik tiszta szándékkal.
Lifestyle
Az élelmiszerüzletek többsége december 24-én, illetve december 31-én is nyitva tart majd. Azonnal mutatjuk a pontos részleteket.
Fashion&Beauty
A ragyogó, egészséges bőr nemcsak önbizalmat ad, hanem árulkodik arról is, hogyan bánunk saját testünkkel.