Ez állt Boros Lajos egyik utolsó üzenetében

Boros Lajos a halála előtt egy megkeresésre válaszolt. Mint kiderült, ekkor már nagyon rosszul volt az egykori műsorvezető.

Kísérteties üzenetnek gondolják

Még augusztus második hetében lesújtó hír érkezett, mivel hetvennyolcadik életévében meghalt Boros Lajos, a legendás rádiós.

A gyászoló család tudtatta, hogy az egykori műsorvezető hosszas betegség után hunyt el. Sejteni lehetett, hogy valami van a levegőben, mivel egy ideje már visszább vonult a nyilvánosságtól.

A halála megrázta a hazai sztárok nagy részét, köztük Bochkor Gábort is, akivel hosszú éveken át dolgozott együtt. Most a Meglepetés megmutatta, mi állt a rádiós egyik utolsó üzenetében!

Sok érdekesség látott azóta napvilágot, köztük az is, hogy Boros Lajos 2019-ben árulta el, hogy nem szándékozik végrendeletet írni, ugyanis azt szerette volna, hogy a családja döntse el, hogy mit szeretnének majd kezdeni a hagyatékával.
Kattints a további képekért!

Akik már régen látták az Üvegtigris című filmet, azok lehet már el is felejtették, hogy a legendás rádiós páros, Boros Lajos és Bochkor Gábor is feltűnik az alkotásban.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.