Sztárok

Erre nehéz szavakat találni: elbűvölően varázslatos fotó látott napvilágot Borbély Alexandra és Nagy Ervin ikergyermekeiről

A Testről és lélekről című Oscar-jelölt magyar film egykori főszereplője ősszel adott életet ikergyermekeinek, akikről most egy szívmelengető fotót tett közzé az Instagramon.

Ikergyermekeik érkezése tette teljessé a szerelmüket

Borbély Alexandra és Nagy Ervin napjaink egyik legkedveltebb magyar színészházaspárja. Már megismerkedésük is mesébe illő: Enyedi Ildikó Testről és lélekről című - számos más rangos kitüntetés mellett Oscar-díjra is jelölt - filmjének forgatásán érezték először, hogy vibrál köztük a levegő, majd hamarosan egymásba szerettek. A színművészek ezután eljegyezték egymást, majd jött az esküvő - a lakodalomra azonban csak 2021 augusztusában kerülhetett sor, az eseményt ugyanis egy ideig meggátolta a koronavírus-járvány.

Szerelmüket ikergyermekeik érkezése tette teljessé: Borbély Alexandra októberben adott életet a kicsiknek, s az örömteli fejleményről hírt adó Instagram-posztban még a csöppségek nevét is felfedte a nyilvánosságnak. Elza és Franciska azóta is beragyogják szüleik mindennapjait. Jóllehet Nagy Ervin és Borbély Alexandra csak kivételes alkalmakkor posztolnak magánéletükről a különböző közösségi médiás felületeiken, most mégis úgy döntöttek, ideje a nagyközönséggel is megosztaniuk elmondhatatlan boldogságukat. Borbély Alexandra fantasztikus fotót tett közzé a kicsikről az Instagramon.

Kattints galériánkra, rögtön mutatjuk az elragadó fényképet!

"Hétköznapok. Ervin & Elza & Franci" - írta a csodálatos Instagram-fotó mellé Borbély Alexandra, melyen Nagy Ervin látható ikergyermekei társaságában. A büszke apuka és az állatmintás rugdalózóban látható kicsik között szemlátomást nem is lehetne nagyobb az összhang.
Kattints a további képekért!

Az RTL híradósa nem szokott együtt szerepelni gyermekeivel a nyilvánosságban, most viszont elérkezettnek látta az időt, hogy büszkén megmutassa a közönségnek szikrázóan okos, tehetséges csemetéit.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.