Az első infók: Ilyen Eva Mendes újszülött kisbabája

Végre megszületett a gyermekük! Annak ellenére, hogy nem sokkal a születése előtt még arról szóltak a pletykák, hogy kisfiúk születik, mégsem így lett. Ugyanis teljesült Eva Mendes vágya, és kislánya lett.

Nagy az öröm

A 40 éves színésznő már alapból annak örül, hogy végre anyuka lehet, hiszen köztudottan imádja a gyerekeket és jól kijön velük, az pedig már csak hab a tortán, hogy kislánya született. Egy bennfentes az „E! News”-nak tálalt ki:

„Amikor megtudta, teljesen bekattant, annyira boldog volt! Titokban mindig is kislányra vágyott, de természetesen számára is az volt az elsődleges, hogy boldog és egészséges legyen a baba. Ryan már azon viccelődött, hogy a két nő már most elnyomja, így még férfiasabbnak kell lennie!”

Az biztos, hogy fel kell kötnie a nadrágját, hiszen nem lesz egyszerű két nővel, de ez egyáltalán nem zavarja, főleg, hogy a baba sok mindenben hasonlít gyönyörű anyukájára: „Mindenki azt mondja, hogy a kislány úgy néz ki, mint Eva. Az ő arcvonásait örökölte!”

Ryan Gosling ezt biztosan nem bánja, hiszen mindig is arról áradozott, hogy szerinte Eva a legszebb nő a világon.

Fotó: background-pictures.picphotos.net

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.