Az egyik X-Faktor versenyző nagyon gázos dolgot tett a mentorok szerint - eldőlt kik jutottak az élő showba

Mardoll színpadiasra vette a formát

Az egyik legnagyobb meglepetést Mardoll okozta, de nem az énekhangjával, sokkal inkább a műsorával. Meglehetősen őrült produkciót mutatott be, amikor éneklés közben fekete festékkel összekente magát, hogy látványosabban éreztesse a dal mondanivalóját.

Laci tetszését abszolút elnyerte, de ByeAlex és Adél szerint borzasztóan ciki, sőt sokkoló volt. Véleményük szerint túl színpadias volt, ami nem illik az X-Faktorban. Ennek ellenére őt juttatták tovább, lévén, hogy Lacit teljesen megvette a műsorával.

Puskás Peti a személyiség varázsát kereste

„Amit ma nézni fogok, az a személyiség varázsa.” – mondta, mivel tisztában volt azzal, hogy mindenki jól énekel a csapatában, ezért azt a személyt keresi, aki fel tud mutatni valami pluszt is.

Ez pedig többeknek sikerült, mert Gáspár Laci a meghatódottságtól, három alkalommal is odaszaladt az X-Faktor versenyzőihez, hogy kezet csókoljon, annyira el volt tőlük ragadtatva. Ebben a megtiszteltetésben részesült Flóra, Harmat és Regina is.

„Ez egy ünnepség.” – fejezte ki érzéseit Alex azzal kapcsolatban, mennyire jó a Lányok kategóriája.

Puskás Peti választása Ferenczi Kamillára és Nagy Regina Martinára esett, az utóbbiról Csobot Adél azt mondta „Ez a csaj zseni, varázsló. Az Úristen is a színpadra teremtette.”

Adélnak, ByeAlexnek és Lacinak Tabatabai Nejad Flóra és Harmat közül kellett választania. Az utóbbi számára véget ért az X-Faktor.

Nagy Réka és Hegyes Bertalan párosa búcsúzott a Dancing with the Stars elődöntője végén

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Utalvány vagy bankkártyára utalás - sokan továbbra is csak a már két ismert opcióról tudnak, pedig a palackok visszaváltásánál igenis távozhatunk készpénzzel az üzletből. Mutatjuk, hogyan.
Lifestyle
Egyáltalán nem baj, hogy a paradicsomot a hűtőben tároljuk a téli hónapokban is, de mielőtt megennéd, ki kell venni a frizsiderből.
Lifestyle
A termálvizeknek számos kedvező hatása van a szervezetünk egészére. Ezek a jótékony hatások részben a betegségek megelőzésében játszanak szerepet, részben a már meglévő egészségügyi problémák...
Sztárok
Nem akármire lettek figyelmesek a brit királyi család szemfüles rajongói, amikor górcső alá vették Harry herceg és Meghan Markle idei karácsonyi üdvözlőlapján.
Sztárok
Jenilee Harrison egykor igézően szép, bájos nő volt, sajnos azonban nem tudott megbarátkozni az idő múlásával, ezért drasztikus beavatkozások mellett döntött.
Home&Design
Bár sokáig a kertészek egyik kedvence volt, mára kiderült, hogy több problémát okoz, mint amennyi előnnyel jár. Inváziós tulajdonságai és mérgező hatása miatt érdemes kétszer is átgondolni, hogy...