Angelina Jolie és Brad Pitt ritkán látott lánya gyönyörű kamasszá érett: Vivienne le sem tagadhatná szüleit!

Vivienne Jolie-Pitt örökölte édesanyja összes szépségét és báját, de persze sármos apja remek vonásaiból sem szenved hiányt.

Lassan kész nő!

Mint ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, Angelina Jolie és Brad Pitt valódi hollywoodi álompárnak számítottak egészen addig, míg ki nem derült, hogy válnak, ugyanis házasságuk nem éppen volt olyan tündérmesébe illő, mint azt sokan gondolták. A színésznő szerint Brad rendszeresen erőszakoskodott vele és a gyerekekkel alkoholproblémái miatt, így Jolie úgy döntött, szeretné életét külön folytatni a filmcsillagtól annak ellenére, hogy hat gyermeket neveltek közösen. Három ebből örökbefogadott, három pedig vér szerinti – utóbbiak közé tartozik például a meseszép Shiloh, aki idén májusban már a 17. életévét töltötte, és egyre jobban hasonlít édesanyjára, de Vivienne-nek sem lehet oka panaszra, hiszen a 15 éves lány lassan kész nő, és neki is bőven kijutott a remek génekből. Galériánkban mutatjuk, hogy fest ma!

Shiloht annak idején rendre kisfiúnak nézték öltözködése miatt, ám mára már nyoma sincs ennek: Angelina és Brad lánya igazi csajos, vérbeli nővé cseperedett, aki szépségével mindenkit elkápráztat.
Kattints a további képekért!

A korábban meglehetősen kisfiús Shiloh mára már a múlté: a kamaszlány rengeteget változott az elmúlt években, mára pedig épp úgy fest, mint édesanyja, a világhírű, bombázó színésznő.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.
Home&Design
Aki szeretné feldobni otthona atmoszféráját anélkül, hogy túl harsány színeket használna, annak érdemes esélyt adnia ennek a gazdag, csábító tónusnak.