Megrendítő, hogyan telt Amy Winehouse életének utolsó időszaka: nem bírta feldolgozni, ami történt vele

Amy Winehouse minden idők egyik legtehetségesebb előadója és dalszövegírója volt, magánéleti problémái azonban felemésztették: az énekesnő a kábítószerhez és az italhoz menekült, melynek teljesen a rabja lett, s végül ez okozta tragikusan fiatalon bekövetkezett halálát is.

Tragédia

Amy Winehouse élete nem indult gondtalanul: hatalmas fájdalomként élte meg – és később sem dolgozta fel igazán –, hogy szeretett édesapja elhagyta a családját egy másik nőért. Mindezek ellenére Amy istenadta tehetsége és páratlan hangi adottságai már gyermekkorában megmutatkoztak, melyre először a nagymamája figyelt fel, aki rábírta a szülőket, hogy írassák zeneiskolába. A kislány a családi hagyománynak megfelelően a soul, a jazz és a rhythm and blues világában talált önmagára, s mindössze 16 éves volt, amikor az Island Records szemet vetett rá – végül 2003-ban kiadta első, Frank című lemezét, amely azonnal népszerűvé tette. Hangja és időnként a hatvanas éveket idéző frizurája mellett azonban a magánélete sem kerülte el a sajtó figyelmét: hamarosan köztudottá vált, hogy Amy étkezési zavarral és depresszióval küzd, ráadásul drog- és alkoholproblémái miatt is rendszeresen az újságok címlapján szerepelt. Az énekesnő egész életében küzdött a démonjaival, sajnos azonban mindhiába: végül ez okozta a tragikus halálát is…

Amy Winehouse második és egyben utolsó stúdióalbuma, amely világhírűvé tette őt, 2006-ban jelent meg Back to Black címmel: olyan slágereket tartalmaz, mint például a Tears Dry on their Own vagy a Rehab című, amely világszerte hetekig vezette a slágerlistákat. A dalok mind a szerelemről, a drogokról, a függőségről és az énekesnő zátonyra futott házasságáról szólnak – férjével, Blake Fielder-Civillel ugyanis korántsem alakult jól a viszonya.
Kattints a további képekért!

Sam Taylor-Johnson a való életben is jó kapcsolatot ápolt a tragikusan fiatalon elhunyt énekesnővel.

Leadfotó: Facebook/ Amy Winehouse

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...