Amal Clooney-nál csak az édesanyja stílusosabb: a csinos Baria jó pár évet letagadhatna, 74 évesen is olyan szép, mint a lánya

Kétségkívül Amal Clooney a világ egyik legszebb nője, csodás génjeit pedig egyértelműen fiatalos édesanyjától örökölte.

Az alma nem esett messze a fájától

Napjaink egyik legkedveltebb filmsztárja George Clooney, aki bizony hatvan felett is megdobogtatja a női szíveket. Hollywood imádott sármőrjét az évek során számos hírességgel és szépséggel kapcsolatba hozták, ám sokáig nem sikerült megtalálnia az igazit, mígnem 2014-ben belépett az életébe a nagybetűs szerelem: ekkor vette feleségül a brit-libanoni származású sztárügyvédnőt, Amal Alamuddint, akinek ügyfelei között volt a WikiLeaks-alapító Julian Assange, emellett képviselte Ukrajna egykori miniszterelnökét, Julija Timosenkót, valamint az egyiptomi-kanadai újságírót, Mohamed Fahmit is. Noha páratlan szakmai teljesítménye vitathatatlan, amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a 44 éves jogász nemcsak az elért sikereire, hanem kivételes szépségére és topmodelleket megszégyenítő alkatára is büszke lehet, amivel pillanatok alatt az ujja köré csavarta a Vészhelyzet, az Ocean’s Eleven, valamint a Gravitáció sztárját. Ha azonban azt gondoltad, hogy Amal Clooney-nál nincs stílusosabb nő a világon, várj amíg meglátod az édesanyját! A 74 éves Baria Alamuddin pontosan olyan elbűvölő és gyönyörű, mint világhírű lánya, ráadásul fiatalos megjelenésének köszönhetően jó pár évet is letagadhatna. Galériánkban megmutatjuk!

Amal Clooney 1978. február 3-án látta meg a napvilágot Libanon fővárosában, Bejrútban, azonban a nyolcvanas években a polgárháború miatt a család arra kényszerült, hogy elhagyja az otthonát és Angliában telepedjen le.
Kattints a további képekért!

Amal Clooney-nak ismét sikerült egy divattörténeti pillanatot okoznia a legutóbbi megjelenése alkalmával.

Leadfotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic/Getty

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Christmas
A munkaerőhiány az oka, hogy évről évre busás fizetéssel járó állások várják az érdeklődőket a budapesti karácsonyi vásár(ok)ban. Ez alól természetesen az idei esztendő sem jelent kivételt.
Sztárok
Ariana Grande napjaink egyik legszebb és legtehetségesebb énekesnője, ám az utóbbi időben annyira túlzásba vitte a fogyást, hogy hűséges rajongói mellett már a barátai, sőt az orvosok is aggódni...
Sztárok
Fiatalon a férfiak álma volt a kétszeres Golden Globe-díjas angol színésznő, aki 70 felett sem panaszkodhat, ugyanis sokan szeretnének úgy kinézni, mint ő.
Sztárok
Takács Nikolas még az X-Faktor első évadában tűnt fel, és sikerült az akkori mezőny legjobbjai közé küzdenie magát, ám az utóbbi esztendőkben nem tűnt fel sűrűn a nyilvánosságban. Most viszont...
Lifestyle
Meglehetősen nehéz nap vár a Nyilasra. Napi horoszkóp.
Christmas
Habár Harry és Meghan jó ideje élik a monarchiától független életüket, egy bizonyos karácsonyi tradíciót Kaliforniában is ugyanúgy követnek, mintha továbbra is a királyi család aktív tagjai lennének.