A szabadság lányai - A legbátrabb nők, akik harcoltak az 1848-49-es forradalomban

A márciusi ifjak mellett érdemes megemlékeznünk a hölgyekről is, akik nem csak ápoltak és főztek-mostak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején.

Női sorsok a forradalom idején

Keveset beszélünk róla, de a reformkor nemzeti lelkesedése éppúgy megérintette a nőket is, mint a férfiakat. Március 15-e nemcsak a bátor fiatal férfiak napja volt, hanem a nőké is: a kor felfogásának megfelelőn elsősorban a családi fészekben álltak helyt nap mint nap. A férjeiket buzdították a hazafias magaviseletre, míg a gyermekeikből hű és tettrekész honfiakat és honleányokat neveltek. Akadtak azonban olyan forradalami lelkületű hölgyek, akik a hagyományos női szerepkört kevésnek találták, így nem féltek a tettek vagy akár a harc mezejére lépni.

Petőfi Sándor felesége, Szendrey Júlia örömmel hallgatta, mikor a költő a francia szabadságharcok történetét olvasta fel neki. Igazi társa és múzsája, sokszor tanácsadója volt a férjének. A mindössze 15 éves Szilágyi Lilla színésznőként a Nemzeti Színházban varázsolta el a közönséget tehetségével, Bulyovszky Gyulát pedig szépségével és forradalmi gondolkodásával. A márciusi ifjú még a forradalom évben feleségül vette a fiatal lányt, aki később bajor és szász színpadokon lett világhírű.

Szilágyi Lilla és Teleki Blanka korabeli portréja

De említhetnénk még Teleki Blankát is, aki a szabadságharc előtt években magyar tanítási nyelvű leánynevelő intézetet nyitott Pesten, a mai Szabadság téren. Elveihez hű nevelőnőjével, Leövey Klárával keményen dolgoztak azért, hogy fenntarthassák az intézményt a harcok ideje alatt, de 1848 végén kénytelenek lettek az intézetet bezárni. Előbb Debrecenbe, Nagyváradra, végül Szegedre menekült. A szabadságharc bukása után részt vett a forradalmárok rejtegetésében. Telekit tetteiért bebörtönözték és csak 1857. május 11-én szabadult amnesztiával a kufsteini börtönből. Soha többé nem tért haza, Ausztriában, majd haláláig Franciaországban élt, a húgánál.

A márciusi ifjak egyikének, Szathmáry Dánielnek a felesége, Farkas Lujza színésznő a Nemzeti Színház egyik legkiválóbb komikája volt, de forradalmi időkben férje legnagyobb cinkosa. Ő lengette a szűz máriás, nemzeti lobogót 1848. március 15-én, mikor a húszezres tüntető tömeg a Helytartótanácshoz vonult, hogy elfogadtassák hivatalosan is követeléseiket.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Fotó: Wikipedia

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...
      Sztárok
      A közönség a Hunyadi minden egyes történelmi szereplőjéhez egy színész arcát társítja, de vajon hogyan nézhettek ki e valóban létezett személyek a középkorban? A választ a mesterséges intelligencia...
      Sztárok
      Március végén szexuális zaklatási vádak miatt állt bíróság elé a 76 éves Gérard Depardieu, aki a vádlottak padján egy meglepő, az ügyhöz azonban kevéssé kapcsolódó bejelentéssel borzolta a kedélyeket...
      Utazás
      Íme egy újabb izzasztó, ugyanakkor pokolian szórakoztató feladvány, mellyel tesztelheted a földrajztudásodat.