Sajtos rántott krumpligombóc: Egy isteni és laktató pénztárcabarát ebéd fillérekből

Tökéletes köret, de főételként is megállja a helyét.

Sajtos rántott krumpligombóc

Hozzávalók:

  • 3 db nagyobb burgonya
  • 2 db tojás
  • 1 csokor friss petrezselyemm
  • 1 tk só
  • 1 tk fokhagymapor
  • 1 tk őrölt pirospaprika
  • fél tk őrölt bors
  • cheddar sajt (kockákra vágva, ízlés szerint)

A panírhoz:

  • 110 g zsemlemorzsa
  • 60 g liszt
  • 2 db tojás
  • olaj

A kép csak illusztráció

Elkészítés:

Egy fazék sós vízben főzzök puhára a burgonyákat, majd pucoljuk meg, pépesítsük össze egy villa segítségével és hagyjuk kihűlni. A tojásokat verjük fel, ízesítsük a sóval, borssal, paprikával, fokhagymaporral, valamint az apróra vágott petrezselyemmel, majd adjuk hozzá az összetört burgonyához, alaposan keverjük össze, végül tegyük a masszát 30 percre a hűtőbe. Egy evőkanálnyi burgonyát simítsunk el a tenyerünkbe, rakjunk a közepére egy nagyobb kockányi cheddar sajtot, majd vonjuk be azt a burgonyás masszával, és formázzunk golyót belőle. Panírozzuk be a golyócskákat a liszttel, a felvert tojással, végül a zsemlemorzsával, majd 2-3 perc alatt süssük aranybarnára őket forró, bő olajban.

További két olcsó ételért lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Nem véletlen, hogy mindenki a sztárpár lányának szettjéről beszél, ugyanis Harper Seven egy olyan darabban mutatkozott Párizsban, amit bizony minden nő szívesen viselne.
      Sztárok
      Akkorát robbant a Netflix új vígjátéksorozata a "A legértékesebb játékos", hogy a rajongók azonnal követelik a folytatást.
      Sztárok
      A színésznő rengeteget változott az 1990-es filmhez képest, melyben egy világ ismerte meg a nevét - persze azóta eltelt jó pár év, így nem csoda, hogy sokan szőke hajjal, ráncokkal már fel sem...
      Lifestyle
      Előfordul, hogy még a legegyszerűbb döntések is komoly dilemmát okoznak, különösen akkor, ha utólag állandóan azon töprengünk, mi lett volna, ha másképp döntünk.
      Utazás
      Ezért természetesen nem fognak megbüntetni sem a vonaton, sem a villamoson, de ha követed az illemet, akkor nem fogod ezt csinálni mások miatt.
      Home&Design
      A fürdőszoba színe nem csupán esztétikai kérdés, hanem meghatározza a tér hangulatát, befolyásolja a reggeli frissítő rutinokat és az esti lazítás élményét is – ezért érdemes tudatosan választani és...