Megszólalt az afgán helyzetről Vujity Tvrtko: drámai sorokkal jelentkezett a tévés, egy történetet is elmesélt
18 éves menekültnek segített
„Imádkozom a háborúk szenvedőiért” – kezdte a riporter a posztjában, melyet a Blikk szúrt ki. Mint fogalmazott, fájdalmas látnia a repülőgépekre felkapaszkodó menekülőket, akik a biztos halálba zuhannak így, és sokkoló belegondolnia, mennyi ember reszket most a saját életéért. Tvrtko a bejegyzés mellé egy fotót is csatolt, melyen egy szomáliai lány oldalán látható.
„A képen egy lány, Németh Szamira, egy másik szörnyű országból, az igazi földi Pokolból, Szomáliából érkezett hozzánk. 170.000 menekült közül mentettük ki, 18 évesen egy 64 éves férfi negyedik felesége volt éppen. Magyar édesapját a bőre színe miatt kivégezték, két testvérét lelőték a harcok során” – folytatta a riporter, aki egy fedél alatt élt a háborús menekülttel, s mint írta, örök emlék marad számára.
„Életemben nem tanultam annyit, mint Tőle. Az elején a zuhanyrózsából ivott, megijedt a hűtő fényeitől, nem akarta elhinni, hogy nem akarom elvenni feleségül. Éjszaka sírva zokogott, hálás volt azért mert fizikailag nem bántalmazza senki (!), állandóan mesefilmeket nézett, az orvos szörnyülködve nézte megcsonkított testét! A Pokolból jött, megannyi álommal vággyal, szeretetéhséggel” – olvasható a lány története Tvrtko bejegyzésében. A tévést büszkeséggel tölti el, hogy Szamirának visszaadták a normális életbe vetett hitét; a lány saját szobát kapott tőlük, születésnapján tortával lepték meg, tápláló ételeket evett és rendes ruhákban járt.
„Taníttattuk, szeretgettük, óvtuk és védtük. Nem bántotta senki. Nem engedtem!” – fogalmazta meg szívszorító sorait a riporter, akit mélységes fájdalommal tölt el mindaz, ami most Afganisztában zajlik.
„Ruandában és Kambodzsában koponyákat kerülgettem, Szrebrenicába minden évben elmegyek. Láttam háborúkat, bejártam sok népirtás helyszínét! Most Afganisztán van a Sátán terítékén! Ismét! Lányok, asszonyok, gyermekek, ártatlan áldozatok halnak meg. Egyetlen “bűnük”, hogy oda születtek (…) És igen, nem a díjaimra, filmjeimre, előadásaimra vagyok a legbüszkébb, hanem arra, hogy Szamira ma boldog, kétgyermekes családanya! Meg, hogy egyáltalán él! Sokaknak már ez is boldogság!” – zárta sorait Tvrtko.
Vujity Tvrtko a közösségi oldalán jelentette be, hogy családjával együtt elhagyja Magyarországot.