Durva egészségügyi következményei is lehetnek: ezért ne feküdj le soha vizes hajjal aludni

Az alvásszakértő szerint nemcsak a hajad roncsolod ezzel a káros szokással, de az egészséged is kockára teszed vele.

Ártalmatlannak tűnik, de számos veszélyt rejt magában ez a szokás

Kétféle ember létezik: vannak olyanok, akik az esti hajmosásra esküsznek, hogy a sietős reggeleken, indulás előtt már ne kelljen ezzel vesződniük, míg mások inkább felkelnek akár egy órával is előbb csak azért, hogy tökéletes frizurával induljanak útnak. Azt egyikről sem lehet elmondani, hogy valamelyik is jobb lenne a másiknál, hiszen a szokások, mint tudjuk, egyéni preferenciák tárgyát képezik, egyet azonban jegyezz meg: ha te is inkább az esti hajmosás rabja vagy, mindenképpen szárítsd meg jó alaposan a hajad lefekvés előtt. Hogy ez miért olyan fontos? Nos, az alvásszakértő szerint nem szabad nedves, vizes hajjal lefeküdni aludni, ugyanis ez számos egészségügyi kockázatot is rejthet magában, na persze olykor egy hosszú nap után csábító lehet a forró zuhany után egyből ágyba dőlni mindenféle frizuraformázás nélkül. Ha azonban átlapozod galériánkat, lehet, hogy neked is elmegy majd ettől az ártalmatlannak tűnő, mégis káros szokástól a kedved, ugyanis talán nem is gondolnád, milyen következményei lehetnek annak, ha huzamosabb ideig vizes hajjal hajtod álomra a fejed.

Max Stephens alvásszakértő mindenkit figyelmeztet a veszélyekre: szerinte a vizes hajjal való alvás miatt megváltozhat a haj szerkezete, gyengülhetnek a tincseink, és hajlamosabbá válnak a töredezésre is. „Amikor alvás közben forgolódunk, a haj folyamatos nyomás alatt van, nedves állapotban pedig még könnyebben károsodik ettől az „igénybevételtől”, mint szárazon” – fejtette ki, ám ez még nem minden.
Kattints a további képekért!

Szakértők bebizonyították, hogy azok, akik napközben bevetetlenül hagyják az ágyukat, valójában sokkal jobban óvják az egészségüket, mint a kevésbé lusták táborába tartozók.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Nemzet Színésze máig gyászolja szeretett feleségét, Cserhalmi Erzsébetet, aki 9 évvel ezelőtt távozott az élők sorából.
      Sztárok
      Osvárt Andrea még januárban, a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett első gyermeke. Az újdonsült anyuka most a TV2 Tények Plusz című műsorának adott interjút, s végre szerelmét is...
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...