Lifestyle

Ezeken a magyar településeken már biztosan elmarad az augusztus 20-i tűzijáték

Hol klímavédelemre, hol a rezsikárosultak és a katások megsegítésére, hol a dráguló óvodai étkeztetés ellensúlyozására fordítják a tűzijátékra szánt pénzösszeget.

Méregdrága parádé helyett a helyi ügyekkel foglalkoznak

Augusztus 20-án, Szent István és az államalapítás ünnepén általában a nagyobb vidéki települések is tűzijátékkal ünnepelnek, idén ez azonban számos városban elmarad majd.

Salgótarjánban a település polgármestere, Fekete Zsolt jelentette be a Facebookon: tűzijáték helyett adótanácsadó és mérlegképes könyvelő szakemberekkel konzultációs foglalkozásokat szerveznek azoknak, akik a KATA-változás miatt bajba kerültek, illetve tanácsadó konzultációs foglalkozásokat biztosítanak azoknak a salgótarjániaknak, akiket az áram- és gázdíjak emelkedése várhatóan súlyosan érint. Ezek során javaslatokat fogalmaznak meg szakembereik arra vonatkozóan, hogy a különböző típusú lakóingatlanokban hogyan lehet spórolni az árammal és a gázzal.

Pécsen Péterffy Attila polgármester közölte, hogy az idén költséges parádé helyett a helyi önkormányzat inkább a pécsiekre és a klímavédelemre fordítja forrásait. "A pécsi városvezetés elkötelezett a klímavédelem és a zöld megoldások iránt. Meggyőződésünk, hogy költséges tűzijáték helyett a jövőbe mutató megoldásokra és a pécsiek számára élhető környezet kialakítására kell a közös kasszából költeni" - körvonalazta álláspontját a Faceboookon a városvezető.

Lapozz tovább, a tűzijátékból kimaradó települések listája még korántsem teljes!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Home&Design
      A fürdőszoba színe nem csupán esztétikai kérdés, hanem meghatározza a tér hangulatát, befolyásolja a reggeli frissítő rutinokat és az esti lazítás élményét is – ezért érdemes tudatosan választani és...
      Lifestyle
      Talán már te is többször elhatároztad, hogy áttérsz a növényi alapú étrendre, de reggel mégis a szalonnás reggeli mellett döntöttél, vagy megfogadtad, hogy havonta négy könyvet elolvasol, mégis...
      Fashion&Beauty
      Fashion&Beauty
      Nem csupán egy irodai viselet része, hanem egy kreatív, sokoldalúan variálható kiegészítő, amely egy kis extra karaktert ad bármilyen outfithez!
      Lifestyle
      Szakmai téren fellendülés várható az Oroszlán számára. Napi horoszkóp.