Miért ünnepeljük az új kenyeret augusztus 20-án?

Augusztus 20-án a magyar államalapítás mellett valami mást is ünneplünk. Hogyan lett Magyarország nemzeti ünnepe az új kenyér ünnepe is egyben?
Az államalapítás ünnepe
Augusztus 20-a az államalapítás ünnepe – Magyarország ekkor ünnepli fennállásának évfordulóját, illetve az államalapító uralkodó emlékét. I. István király maradványait 1083-ban ugyanezen a napon emeltette oltárra Szent László király a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában, vagyis ez egyben I. István király szentté avatásának napja.
Ezen a napon évről évre tisztavatással, ünnepélyes őrségváltással, a magyar népi hagyományok ápolásával és persze az esti tűzijátékkal ünnepeljük hazánkat.
Fotó: pinterest
Oldalak
