Lifestyle

Tokióban vehet át életműdíjat minden idők egyik legnagyobb magyar filmrendezője

Tarr Béla filmrendező életműdíjat kap az október 28-án megnyíló 37. Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), jelentették be hétfőn a szervezők.

A Sátántangónak köszönheti nemzetközi elismertségét

„A jellegzetes filmes stílusáról ismert rendező a nemzetközi elismertséget a 438 perces Sátántangó (1994) című filmjével vívta ki, amelyért a Berlinalén díjazták" - idézte fel a közleményt ismertető variety.com.

A TIFF honlapján megemlítették még a rendező Werckmeister harmóniák című filmjét, amelyet 2000-ben Cannes-ban a Rendezők Kéthetében vetítettek, valamint A torinói ló (2011) című alkotását, amely a Berlinalén elnyerte a zsűri Ezüst Medve Nagydíját és a FIPRESCI-díjat is.

Tarr Béla tavaly decemberben az Európai Filmdíjak átadásán megkapta az Európai Filmakadémia elnökének és igazgatótanácsának Tiszteletbeli díját, 2022-ben pedig a Kairói Filmfesztiválon tüntették ki életműdíjjal.

A torinói ló volt az utolsó filmje

A torinói ló után bejelentette visszavonulását a filmkészítéstől, és azóta a következő filmes generációk nevelésével foglalkozik, mesterkurzusokat tart világszerte, és 2012-ben filmes iskolát is alapított Szarajevóban.

A fesztivál honlapja arról is beszámolt, hogy a tokiói filmmustrán bemutatják azokat a rövidfilmeket, amelyek Tarr vezetésével készültek a rendező Fukusima prefektúrában idén februárban tartott legutóbbi mesterkurzusán. Közönségtalálkozót is rendeznek majd Tarr Béla részvételével, akinek november 1-jén nyújtják át a TIFF életműdíját a tokiói díjátadó ünnepségen.

Három évtizede debütált a Sátántangó

Sozo Icsijama, a TIFF programigazgatója Tarr pályafutását méltatva kiemelte, hogy „a hét és fél órás Sátántangó bemutatása az 1995-ös Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon filmtörténeti jelentőségű esemény volt”, és „a hagyományos filmes elbeszélésmódtól eltérő, egyedi stílusú film magával ragadta a fesztiválközönséget”.

„A Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál a világ filmművészetéhez való jelentős hozzájárulása elismeréseként, filmrendezői és oktatói munkásságáért szeretné Tarr Bélának adományozni az életműdíjat” - fogalmazott a programigazgató.

A Tokiói Nemzetközi Filmfesztivált október 28. és november 6. között rendezik meg.

Különdíjat nyert a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon szombat este Cibulya Nikol Holnap meghalok című független magyar horrorfilmje, az első és második játékfilmek versenyében. A film az világ egyik legrangosabb fesztiválján az egyetlen magyar játékfilmként indult.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok