Lifestyle

Figyeld a szuperholdat – nemcsak gyönyörű, nagy hatással is van ránk

A héten lesz látható az év első szuperholdja, amikor sokkal közelebbinek és fényesebbnek tűnik a Hold, mint általában. Az asztrológia ismerői szerint a jelenség nagy hatást gyakorol a természetre, így az emberekre is.

2021 első szuperholdja

Gyönyörű természeti jelenségnek lehetünk a szemtanúi a héten, hiszen idén először látható a szuperhold. Ilyenkor az égitest a közelség miatt nagyobbnak és fényesebbnek tűnik. Ez azért lehetséges, mert a Hold nem tökéletes körben kering a Föld körül, ez pedig azt jelenti, hogy pályáján mozogva hol közelebb, hol távolabb kerül bolygónkhoz – írja a 24.hu az IFLScience-ra hivatkozva.

A legközelebbi pont tudományos neve perigeum, a legtávolabbinak pedig apogeum. A Hold magyar idő szerint április 27-én, 17:22-kor éri el perigeumát, ekkor 357 378 kilométerre jár majd – az átlagos távolság nagyjából 384 ezer kilométer –, ezért közvetlenül naplemente után érdemes megcsodálni. Ekkor a mérete kb. 12-14%-kal nagyobb, a fénye pedig kb. 25-30%-kal erősebbnek látszik majd (egy hagyományos holdtöltéhez viszonyítva a méretkülönbség mindössze 6-7%, fényesség-különbsége pedig kb. 15-16%).

A szuperhold kifejezés valójában nem hivatalos csillagászati fordulat, a szót 1979-ben alkotta meg Richard Nolle asztrológus. Nem hivatalosan szokták továbbá rózsaszín holdnak is nevezni, de nem az égitest színe miatt, hanem a tavasszal nyíló virágokra utalva – legalábbis állítólag innen ered az amerikai hagyományokból átvett elnevezés.

A szuperhold épp egybeesik a teliholddal, ami magyar idő szerint április 27-én, 5:31-kor lett. A rózsaszín szuperhold ezt követően két-három napig lesz látható.

Legközelebb május 26-án lesz szuperhold, amikor a Hold még közelebb merészkedik hozzánk, egészen pontosan 357 462 km-re, azaz 153 méterrel közelebb, mint április 27-én.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Fotó: MTI/PAP/Lucasz Gagulski

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.
Home&Design
Aki szeretné feldobni otthona atmoszféráját anélkül, hogy túl harsány színeket használna, annak érdemes esélyt adnia ennek a gazdag, csábító tónusnak.
Lifestyle
Egyszerű megoldásnak tűnik az autóban tölteni a mobilokat, de hosszabb távon több problémát is okozhat. Mutatjuk miért.
Sztárok
A Blake Lively és Anna Kendrick főszereplésével készült izgalmas thriller, az Egy kis szívesség folytatása, amely találóan az Egy másik kis szívesség címet kapta, hamarosan hivatalosan is képernyőkre...