Lifestyle

Szimbólumok, amik valójában teljesen mást jelentenek, mint hisszük

Ikhthüsz

Az ikhthüsz Krisztus ősi szimbóluma. A betűinek jelentése egyesével a következők: Jézus, Krisztus, Isten Fia, (a) Megváltó. Maga a görög szó „ΙΧΘΥΣ” halat jelent. Mikor még a keresztény vallás nem volt elfogadott, nem írhatták le nyíltan Jézus nevét. Ezért használták az ikhthüsz szót, és egy hallal ábrázolták. Bizonyára láttad már ezt a szimbólumot az autókon is, onnan tudhatod, hogy egy keresztény személy vezeti, de legalábbis a tulajdonosa mindenképpen az.

Azt meg még kevesebben tudják, hogy a görögnél nem csak halat, hanem anyaméhet is jelent, így korábban a görög Aphrodité és az egyiptomi Ízisz istennők jelképe volt.

A vörös kereszt

Ha úgy tudod, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának szimbóluma Svájc lobogója, akkor igazad van. Svájcban jött létre a gondolat, hogy olyan szervezetet hozzanak létre, amely segíti a betegeket és a sebesülteket, méghozzá ingyen.

Azonban a szimbólum nem volt nagyon sikeres a muzulmán országok körében, mivel ők nem akartak olyan jelet használni, amely a kereszténységhez kapcsolódik, így egy különleges szimbólumot hoztak létre nekik - a Vörös Félholdat.

De Izrael egyik jelet sem óhajtotta alkalmazni, ezért készítettek egy másik vallási szempontból semleges jelet - a Vörös Kristályt.

Borbély oszlopok

Ez a piros, kék és fehér pózna a fodrászatok szimbóluma Európában, Amerikában és néhány ázsiai országban.

A múltban minden borbély valamilyen mértékig orvos is volt. Tehát a vörös szín szimbolizálta a vért, és a fehér a kötést. Később pedig hozzáadták a kék színt, aminek oka nem egészen ismert.

Élet csillaga

A kék Élet csillaga a sürgős orvosi segítség szimbóluma Amerikában, de más országokban is jelen van. A csillag mind a 6 sugara a sürgős orvosi segítség egyik funkcióját jelenti: észlelés, jelentéskészítés, válaszadás, helyszíni gondozás, ápolás a mentőautóban, valamint végleges ellátás. A középpontjában van Aszklépiosz botja, aki az orvostudomány ősi görög istene.

Fotók: 123rf.com

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
Fashion&Beauty
A japán nők bőre világszerte ismert simaságáról, ragyogásáról és időtlen szépségéről. A titok nyitja azonban nem csupán a genetikában vagy a drága bőrápolási termékekben rejlik – sokkal inkább egy...
Sztárok
Bár a néhai uralkodónak természetesen parfümök terén is megvoltak a maga kedvencei, érdekes módon egy bizonyos tusfürdőhöz is ugyanannyira ragaszkodott, mint imádott illatszereihez.
Lifestyle
A Skorpió lelkében beindulhatnak a gyógyító folyamatok. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Halak a héten olyan szituációban találhatja magát, ami próbára teheti hűségét. Heti horoszkóp.
Fashion&Beauty
Az énekes-színésznő tudja mitől döglik a légy: a minap abban a darabban pózolt a vörös szőnyegen, ami a 2025-ös év első hónapjainak legnagyobb trendje lesz, nem véletlenül.
Utazás
A többség ritkán jár étterembe, de ez nem kifogás arra, hogy ne tudjuk az alapvető illemszabályokat. Mutatunk néhányat, amit a magyarok gyakran megszegnek.