Az éjszaka közepén riadt fel a magyar férfi, halálra sápadt attól, amit a nappaliban látott
Idegen férfiak gyűrűjében látta meg a feleségét
Miután felocsúdott mély álmából, a szívbeteg asszony férje azonnal a nappali felé vette az irányt, megszaporázott léptekkel. Természetesen kisebb sokk érte, amikor a helyiségben a mentősök gyűrűjében látta viszont a feleségét, aki ekkor már komoly segítségre szorult. A férfi egy hatalmas, trágár felkiáltás kíséretében konstatálta a kétségkívül nagyon furcsa helyzetet. Szerencsére megdöbbenése nem tartott olyan sokáig, ugyanis hamar rájött, hogy mi történik épp az orra előtt.
"Azt, hogy az életmentők vagy az alsónadrágban a nappaliba lépő férfi lepődött meg jobban, nem lehet biztosan tudni, az azonban kétségtelen, hogy senki nem számított a másikra. A helyzet gyorsan tisztázódott, ráadásul az utólag vicces belépőn a beteg nevetett később a legjobban. Az asszonyt végül stabil állapotban, férje kíséretében szállíthatták kórházba bajtársaink. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!" - zárták a sztorival kapcsolatos beszámolójukat a mentőszolgálat munkatársai.
Örvendetes, hogy a sztori végül happy enddel zárult, hiszen a hölgy állapotát sikerült stabilizálni, de az még inkább rokonszenves, hogy az 50 év körüli beteg csodás lélekjelenlétet és közvetlen, laza humort tanúsított e szorult helyzetben is. Igaz, ami igaz, az alsónadrágos férj kétségbeesett performansza valószínűleg bárki mást őszinte, visszafojthatatlan nevetésre ingerelt volna.
Azonnal elment az étvágya, de valljuk be: aligha lehet kárhoztatni emiatt.